Bűnvádi eljárás indult két PSD-csúcsvezető ellen, a román királyi család tagjait és bírákat is kihallgattak egy erdő-visszaszolgáltatási ügyben.

Egyre több hazai magyar civilszervezet, közösség és egyén is megkapta a kétnyelvűséget.

Merthogy olvasni menő. Buszon, villamoson és trolin is.

Románia legkedvesebb és legbarátságosabb szomszédja a Fekete-tenger.

A komor tekintetekre okot adó tényezők között bizonyára első helyen az általános korrupció áll, amelyből az átlagromán kimarad, ezért olyan rettenetes.

A magyar politikusnak csak magyar érdekei lehetnek, olyanok, amelyek a magyar közösség érdekeit szolgálják.

Ott tartunk újra, hogy egyenruhás és civil katonafélék, ismert vagy ismeretlen ügynökök, kétes identitású titkosszolgák, beépített vagy kiugrott titokprofik és hozzájuk csapódó amatőrök nyüzsögnek, ügyködnek minden szinten, tematizálják a közbeszédet.

Az átlagember számára egy CFR-U mérkőzésre kimenni veszélyes kaland. Muszáj ennek így lennie?

A jelöltek névsorát átfutva már első látásra is világos, azok három csoportba sorolhatók: az esélyesekre, a tartalékokra és a futottak még kategóriájához tartozókra.

Lelkiismeretének teljes súlytalanságával pendítette meg, hogy felülvizsgáltatja az összes eddigi szerződést, amit egyéni vagy bűn- és tettestársi szövetségben kötöttek természetes személyek az állammal.

Ha annyira jó volt Irakban, Iránban, Palesztinában, Kínában, a csudásban, Oroszországban, ahol mind sajátosan élnek az emberek, a maguk teremtette valódi népakaraton alapuló demokráciában, akkor miért nem akar senki sem oda kivándorolni, ott letelepedni?

„Mint a betegesen elzárt szél, / Mely kis fingként sertepertél, / Ám fejre megy, ha elfojtják, / Így születnek a próféták.” Így Jonathan Swift. És pont ez történt a minap a kolozsvári városi tanács ülésén. A téma: vannak-e olyan szavak a Kincses Városban, mint Petőfi, vagy utca.

Nem lesznek majd ügyvédek, akik védték őt a törvényszéken, ui. két nyelven beszéltek, orvosok, akik ingyen is gyógyítottak, kereskedők, akik hitelbe is adtak. Elvitték őket hetven éve, de ebből semmiféle hasznot nem látott a Horthy-nosztalgiázó nagyapja.

Ez nem vicc, ez vérkomoly. Még a csendőrök is odacsődültek a székelyföldi villámcsődületekre.

A hírek szerint tombol a tan- és oktügyi reform. Mi más tombolna ilyenkor iskolakezdés táján? Talán a szülők és a pedagógusok? Azok kérem, a kezdők és naivok, idealisták és maximalisták kivételével már csak hápoknak, tátognak, mint a szárazra vetett iskolaigazgatók.

A magyarokon ütni azért egyszerű, mert kisebbségben vannak. Mert nincs lehetőségük a méltó válaszra.

Ez az adónem (újkori füstadó) tulajdonképpen egy újabb hatósági, az Unió igényeivel legalizált pénzszerzési akció lenne a rejtett államcsőd finanszírozására. Az Unióra való hivatkozással tulajdonképpen az emberhez méltó, a kényelmes élethez való jogunk sérülne. Avagy diplomatikusabban fogalmazva: kérdőjeleződne meg.