Az átlagember számára egy CFR-U mérkőzésre kimenni veszélyes kaland. Muszáj ennek így lennie?
Lement balhé nélkül a kolozsvári fociderby, és ez mostanában nagy szó. Nyert a CFR, több mint egy félidős emberelőny után csak jó adag szerencsével, utolsó perces góllal, Miriuţă Laci edzőként egyre nagyobb király, a csapat egyik legszürkébb tartalékjátékosa, Tiago Lopes pedig egycsapásra klubikon lett.
és nem csupán azért, mert elég gyengécske meccs volt. A történet most is a klubok és szurkolók viszonyának szempontjából tanulságos. Ismét kiderült, milyen jelentős zsarolási potenciállal rendelkezik az U tábora, és hogy a CFR képtelen megvédeni saját szurkolóinak érdekeit és biztonságát. Pászkányéknak ugyanis szokás szerint csak a bevétel számít, mindegy, hogy melyik csapat fanatikusai fizetik a jegyet.

Nincs még egy olyan mérkőzés a világon, ahol a vendégtábor kijelenti és el is éri, hogy nem a külön kijelölt és elkerített szektorból nézi majd a meccset, hanem a lelátó egyik önhatalmúlag kiválasztott részéről. Onnan, ahonnan – ha a kedve éppen úgy tartja – bármikor be tud ugrani a pályára, ahonnan egyszerre megy ki az utcára az ellenfél rajongóival vagy éppen a semleges, jó focira kíváncsi nézővel. A CFR a múlt héten egy napra bekeményített, aztán mégis engedett. Az eredmény: 5-6 ezer néző egy 23 ezres stadionban, egy több mint 300 ezres város legfontosabb futballmeccsén.
Mert az átlagember számára egy CFR–U meccsre kimenni félelmetes és kockázatos extrém kaland. Főleg odajutni és onnan hazajutni, a stadionban ugyanis verbális szinten marad az erőszak. A városi derby ma mindkét oldalon
akik jobban gyűlölik a riválist, mint amennyire rajonganak saját csapatukért. Akik a meccs után nem azt üvöltik extázisban, hogy „Győztünk!”, hanem hogy „Kikaptatok!”
A balhé ezúttal elmaradt, mert a csendőrség a szokottnál szigorúbban tette a dolgát, hiúsági kérdést csinálva abból, hogy rendben lemenjen a meccs. Viszont buzgóságukkal éppen a rend őrei sértettek törvényt, hiszen normális körülmények között nincs keresnivalójuk a sportpályákon, ahol a nemzetközi előírások és a román törvények szerint is kizárólag civil „stewardok” vigyázhatnak a szurkolókra. Látszik, hogy a valamelyik svájci irodaházban ezt kitaláló hivatalnok még életében nem volt futballmeccsen Bécstől keletre...
Fotók: Riti József Attila
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.