Fotó forrása: iocn.ro

Vizsgálják, hogyan fertőződhetett meg húsz személy a kolozsvári onkológiai intézet falain belül

Két orvosi asszisztens, egy pszichológus és tizenhét kezelés alatt álló rákbeteg koronavírus-tesztje lett pozitív.

Hirdetés

Járványtani vizsgálatot indított a közegészségügyi igazgatóság a kolozsvári Ion Chiricuță Onkológiai Intézeten belül, miután kiderült, hogy többen is megfertőződtek a koronavírussal. A Kolozs megyei prefektus tájékoztatása szerint eddig 947 tesztet végeztek el, ebből húsz lett pozitív, két orvosi asszisztensé, egy pszichológusé és tizenhét betegé. Még nem érkezett meg az összes teszt eredménye, ezért ez a szám még tovább növekedhet. Az összes alkalmazott és beutalt beteg vizsgálatához szükséges tesztanyagokat egyébként támogatásokból vásárolták meg. A fertőzöttek mindegyike tünetmentes.

A rákbetegekre, különösen a kezelés alatt állókra nézve rendkívül veszélyes lehet a koronavírus, komoly intézkedésekre volt szükség annak érdekében, hogy az intézmény, mely Erdély legnagyobb rákközpontja, a koronavírus-járvány idején is megfelelő módon lássa el betegeit. Hogy ez mennyire sikerült, az a további tesztek eredményeiből is kiderül, a hatóságok mindenesetre megvizsgálják, történt-e mulasztás.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter nemrég Kolozsváron járva agyba-főbe dicsérte a helyi egészségügyi intézmények igazgatóit, akik más városokhoz képest sokkal jobban helyt állnak a járvány kezelésében. Az új helyzet kapcsán Tătaru csak annyit nyilatkozott, hogy több mindent meg kell vizsgálni, egy komoly és szigorú vizsgálatra van szükség, „politikai vagy baráti beavatkozások nélkül”.

Legutóbb a kórház március 23-án került a sajtó figyelmének középpontjába, amikor a konzultációra, kezelésre és receptekre várakozó betegek az intézet épülete előtt verődtek össze, nem egészen két méteres távolságot tartva egymástól.

Hirdetés