A megyeszékhelyen kívül négy másik Temes megyei települést is lezárnak két hétre.
Hétfőtől vesztegzár alá vonják Temesvárt két hétre, csak nyilatkozattal lehet majd elhagyni a várost, de a településen belül is csak indokolt esetben, nyilatkozattal vagy a munkaadó által kibocsátott igazolással lehet majd közlekedni.
Ugyanerre a sorsra jut a Temes megyei Gyüreg (Giroc), Újmosnica (Moșnița), Győröd (Ghiroda) és Újszentes (Dumbrăvița) is.
Temes megye már jó ideje a listavezető a lakosságarányos fertőzési ráta tekintetében, jelenleg 5,48 ezreléken van, a megyeszékhelyen pedig már 7,49 ez a szám. A településeket elvileg 6 fölötti fertőzési ráta esetén zárják le.
Az intézkedések hétvégén lesznek a legszigorúbbak, ekkor csak a legszükségesebb egységek (például élelmiszerboltok, gyógyszertárak) lesznek nyitva.
Hét közben az összes üzlet nyitva lesz, de csak 20 óráig – csak a gyógyszertárak és a benzinkutak üzemelhetnek éjszaka is.
Az utcán nem szabad majd 6 fősnél nagyobb csoportokban gyülekezni, leszámítva az ennél nagyobb családokat.
A boltok, bevásárlóközpontok csak 30 százalékon üzemelhetnek, hogy a fizikai távolságtartás lehetséges legyen.
A vendéglátóipari egységek, játéktermek, színházak, koncerttermek teljesen bezárnak, beleértve a teraszokat is.
És egyáltalán minden tilos, ami embereket hoz egy légtérbe.
A nőnapra való tekintettel a virágboltok azért hétfőn még nyitva tarthatnak.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.