Végre megérkezett a Moderna oltása is az országba

Igaz, nem kényeztetnek el a leszállított mennyiséggel.

Hirdetés

Újabb lépéssel kerülhetünk közelebb a mindenki életét megkeserítő koronavírus-járvány végéhez: megérkezett az országba az EU-ban engedélyezett második oltás első szállítmánya.

Az amerikai Moderna által gyártott vakcina ráadásul „sietett” is: eredetileg szerdára jelentették be az érkezését, de már kedden este megérkezett a határra.

Akárcsak a már korábban engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina első szállítmányát, ezt is hűtőkamion hozta.

A szállítmány Nagylaknál lépte át a határt, ahol rendőri kíséretet kapott, így szállították el Bukarestig, ahol a Cantacuzino intézetben kialakított központi oltóanyag-raktárban helyezték el.

Innen aztán természetesen szétosztják majd a területi központoknak.

Igaz, egyelőre nincs sok szétosztani való: 14 000 adag érkezett, ami hétezer ember beoltására elég.

A Pfizer oltóanyagához hasonlóan ugyanis ez is kétfázisú: az első után egy emlékeztető oltást is be kell adni, amely után egy héttel alakul ki az immunitás.

Hirdetés

Csakhogy a Pfizer-vakcinával szemben nem 21, hanem 28 napnak kell eltelnie a két oltás között.

Ugyanakkor a hatékonyságára ennek sem lehet panasz: 94,1 százalékos.

A Moderna vakcinájából amúgy nem sok érkezik: 3,5 milliót kötött le az ország, míg a Pfizeréből 12 milliót, illetve utóbbiból további nyolcmillióra jelentette be az igényét.

Ráadásul számos más gyártó vakcinája vár engedélyeztetésre az EU-ban, így néhány hónapon belül elegendő vakcina állhat majd rendelkezésre ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani a nyájimmunitáshoz szükséges 60-70 százalékos átoltottságot.

Ehhez persze az kell, hogy minél többen belássák: nem csak magukat, hanem a többieket – elsősorban az időseket és a krónikus betegeket – is védik azzal, ha beoltatják magukat.

Hirdetés