// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Valóságos medvefesztivál zajlott a hétvégén Tusnádfürdőn

// HIRDETÉS

A csendőröket többször is településekre betévedt nagyvadakhoz riasztották Hargita megyében.

Igazi medvefesztiválnak adott otthont a hétvégén Tusnádfürdő: három alkalommal is a településen korzózó medvékhez riasztották a hatóságokat, de nem ez volt az egyetlen település a székelyföldi megyében, ahol az elmúlt napokban többször is hívni kellett az illetékeseket az utcán kóricáló nagyvadak miatt.

A Hargita megyei csendőrség közleménye szerint vasárnap este Tusnádfürdőről két riasztás is befutott.

A kirobogó csendőrök

az első helyszínen egy nagyvaddal találkoztak, a másodikon, a vasútállomás közelében azonban már kettővel.

Komolyabb incidens szerencsére nem történt, mind a három állatot sikerült visszakergetni az erdőbe.

Aztán hétfőn reggel szintén Tusnádfürdőről jelezte egy lakod, hogy a vasútállomás peronján sétálgatott egy medve.

Ennek is ugyanez lett a sorsa, mint társainak: a csendőrök visszazavarták a fák közé.

A megye északi részében található Maroshévíz is népszerűnek bizonyult a medvék körében: szombaton két esetben is ki kellett hívni miattuk a hatóságokat.

Az egyik esetben szükség is volt a közbelépésükre, úgy kellett kikergetni a településről a nagyvadat, a másodikban azonban már nem várta meg a csendőröket, magától elcammogott.

A csendőrök azért a biztonság kedvéért az összes riasztás helyszínén ottmaradtak egy darabig, hogy résen legyenek, ha esetleg visszatérnének az állatok.

A csendőrség ezúttal is arra kérnek mindenkit, aki a településen medvét lát, hogy

ne próbálja egyedül elzavarni, pláne ne etesse, és azért se közelítsen hozzá, hogy lefényképezze vagy -filmezze.

Ehelyett azonnal hívja a hatóságokat a 112-es segélyhívószámon, mert a csendőrök képesek szakszerűen eljárni az ilyen helyzetekben – és nem utolsósorban fegyverük is van.

Arra is kiemelten figyelmeztetnek mindenkit, aki medvék által sűrűn látogatott településen lakik, hogy a háztartási hulladékot, amely rendszerint odavonzza az állatokat, olyan helyen tárolják, ahol az nem kelti fel a medvék érdeklődését.

Mint ismert, az utóbbi években a vadászat korlátozása miatt nagyon elszaporodtak a medvék, és a hegyvidéki településeken – kiemelten a Székelyföldön – egyre gyakrabban látogatnak be a falvak, városok utcáira.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.