Korodi Attila tudja a választ. Csíkszereda polgármestere attól is tart, ha lejárnak a jelenlegi várólisták, nem nagyon lesz kit beoltani.
Komoly gondok lehetnek majd az oltáskampánnyal, nem kizárt, hogy nem nagyon lesz kit beoltani, miután véget érnek a jelenlegi várólisták, és a vakcinapárti polgárokat már immunizálták – ezt Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere nyilatkozta a RFI-nek.
Szerinte többek közt azzal magyarázható, hogy a székelyföldi térségben az emberek nem nyitottak az oltásra, mert egyrészt sok ellentmondásos információ kering az oltásokról, így az emberek nem tudják, mit higgyenek, másrészt a kampánnyal kapcsolatos magyar nyelvű tájékoztatás is hiányos, sokan nem is értik a román nyelvű kommunikációt, ezért azt nem ártana rugalmasabbá tenni.
A részletekért a Krónika írását érdemes elolvasni.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.
Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.
Székelyföld három megyéje közül tíz óráig a Maros megyei szavazók 6,54 százaléka járult az urnák elé. Hargita megyében 5,76 százalék, Kovászna megyében pedig 5,36 százalék szavazott tíz óráig.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.

… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.

Marcel Ciolacu és Elon Musk „találkozása” a nagysebességű, szélessávú internet SpaceX-asztalán. Szénné égett a védelmi minisztérium laboratóriumának egyik alkalmazottja egy robbanást követően.

A vasárnap eltűnt újszülöttet pedig nem egyszerűen ellopták, hanem megvásárolták az anyától…

Ilie Bolojan újabb költségmegszorításokról beszél, gazdasági válságra hívja fel a figyelmet. Pár óra leforgása alatt kétszer is elkapták ugyanazt a férfit ittas vezetés miatt.

… Romániában kezd divatba jönni a tereptárgymászás, mint politikai protestművészet… és megérkeztünk a kampányfinisbe, ahol a politikusok már tényleg nem riadnak vissza semmitől.