Vajon kitalálja, melyik volt eddig idén a legnépszerűbb gépkocsimárka Romániában?

Több autót adtak el, mint tavaly, és a rangsort is felállították.

Hirdetés

Nem panaszkodhatnak idén a gépkocsi-forgalmazók, legalábbis a tavalyi évi mutatókhoz képest: a 2021-es év első nyolc hónapjában több autót sikerült eladniuk, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Ebben persze vaskosan benne van az is, hogy tavaly hónapokig leállt az élet a járvány miatt.

Így idén az első nyolc hónapban

7,59 százalékkal nőtt a forgalomba íratott új autók száma tavalyhoz képest:

ez 79 320 gépkocsit jelent a tavalyi 73 723 után.

Csak augusztusban 44,56 százalékkal több vadonatújan vásárolt gépkocsit helyeztek forgalomba, mint a tavalyi nyár utolsó hónapjában, ez 16 129 autót jelent.

A használt autók piaca is száguld.

Az év első nyolc hónapjában 270 016 másodkézből vásárolt autót írattak forgalomba, ami jóval nagyobb arányú növekedés, mint az új autók esetében: tavaly még 241 565 használt gépkocsit adtak el, vagyis idén 11,82 százalékkal több ilyen járművet sikerült értékesíteni.

És hogy melyik márkák a legkeresettebbek az új autók között?

Hirdetés

Nos, talán nem meglepő, hogy tombol a „hazafiság”: az újonnan vásárolt autók között toronymagasan vezet a Dacia, a Renault gyártotta „román” autóból idén eddig 21 334-et írattak forgalomba. A másodok helyen a Skoda áll 6033 darabbal, míg a dobogó harmadik fokára a Toyota hajthat fel 5859 darab autóval.

A Volkswagen csupán a negyedik 5640 autóval.

A további sorrend: Hyunday (5619), Ford (5550), Renault (4963), Suzuki (3515), Mercedes (2514), BMW (2415).

És ön milyen autót vásárolna idén?

Hirdetés