// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Újabb lehetőséget adott az autonómia elutasítására a román parlamentnek az MPP

// HIRDETÉS

Ismét benyújtották az autonómiastatútumot.

Rég nem nyújtott már be autonómiatervezetet a parlamentben az RMDSZ frakciójában politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) honatyája, Kulcsár-Terza József, úgyhogy az előző tervezet elutasításán fellelkesülve most ugyancsak MPP-s frakciótársával, Biró Zsolttal együtt ismét megtette.

A két honatya meglehetősen utópisztikus elképzelése szerint ha eddig nem is sikerült érdemi párbeszédet folytatni a román pártok képviselőivel, eljön az a pillanat, amikor áttörés következhet be az autonómiaharcban, és a többség elismeri és elfogadja a székelység nemzeti önrendelkezéshez való jogát.

Az MPP szerint Kulcsár-Terza Józsefet a párt országos elnöksége kérte fel a tervezet ismételt benyújtására.

Amúgy a tervezet mindkét benyújtója a Magyar Polgári Mozgalomhoz tartozik, amely az MPP jelenlegi vezetőinek a belső ellenzékét és a pártból az elmúlt hónapokban kizárt politikusokat tömöríti.

Kulcsár-Terza József az MTI-nek elmondta: ezúttal is a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott tervezetet nyújtották be, de ezt Izsák Balázs SZNT-elnökkel folytatott egyeztetés után kiegészítették egy igazságügyi fejezettel. Tájékoztatása szerint egyeztettek az RMDSZ vezetőivel is a benyújtásról, akik azt ígérték, hogy támogatják majd a tervezetet a parlamenti bizottságokban és a plénumban.

Biró Zsolt az MTI-nek azt mondta: azért az SZNT autonómiatervezetét nyújtották be, és nem az a tervezetet, amelyet az RMDSZ és az MPP közösen dolgozott ki, mert az utóbbi kapcsán megoszlanak a vélemények arról, hogy szükséges-e alkotmánymódosítás az elfogadtatásához.

A tervezetet legutóbb éppen két éve nyújtotta be a parlamentben Kulcsár-Terza, és a rendkívül toleráns, modellértékű kisebbségpolitikát folytató Románia parlamentje érdemi vita nélkül, zsigerből utasította el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.