Újabb 160 romániai koronafertőzöttet regisztráltak – a világon már 3 milliárd ember rab a saját lakásában

A vírus miatt eddig 30 román állampolgár halt meg. A világ lakosságának egyharmadát otthonmaradásra szólították fel.

Hirdetés

FRISSÍTÉS

Egy 74 éves Hunyad megyei férfi is elhunyt a Covid-19 következtében. Ezzel a hazai halálos áldozatok száma 30-ra emelkedett. A férfit végső stádiumú rákkal kezelték, még csütörtökön vettek tőle mintát a koronateszthez. A pozitív eredmény már csak a halála után érkezett meg, szombat délután.

24 óra alatt, szombat kora délutánig újabb 160 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, ezzel a fertőzöttek száma elérte az 1452-t – közülük eddig 139-et minősítettek gyógyultnak.

Szombaton 13 óráig összesen 29 román állampolgár vesztette életét a vírus miatt.

A 160 új beteg életkora 13 és 83 év között változik.

Az intenzív osztályon jelenleg 34 fertőzöttet ápolnak.

Hirdetés

Románia területén 7801 ember van most hatósági, további 131 367 pedig otthoni karanténban.

Az AFP francia hírügynökség számításai szerint egyébként jelen pillanatban a világ népességének egyharmadát, több mint 3 milliárd embert szólítottak fel otthonmaradásra.

Ebből 2,3 milliárdan azon negyven ország valamelyikében élnek, ahol kijárási tilalom van érvényben, a többiek pedig egy-egy olyan országban, ahol bár nem emelték még törvényi erőre a házi karantént, de nyomatékosan arra kérnek mindenkit, csak akkor menjenek bárhová, ha nagyon muszáj.

Ez tehát minden idők legtöbb embert érintő „házi őrizete”.

Hirdetés