Új nemzeti sport: 200 bűnvádi eljárás indult, több száz személyt vizsgálnak a hamis oltási igazolások ügyében

Attól tart mindenki, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint amit a fenti számok mutatnak.

Hirdetés

A hamis oltási igazolásokkal kapcsolatos temesvári botrány után csütörtökön egy újabb bomba robbant: kiderült, egy egész focicsapatot ellátott hamis oltásigazolással egy doktornő – itt írtunk róla –, de az a legnagyobb baj, hogy hasonló esetekre a következő napoban is fény derülhet.

Lucian Bode belügyminiszter csütörtökön este, a prefektusokkal és a miniszterelnökkel folytatott egyeztetésen jelentette be, a rendőrség már nagyjából 200 bűnvádi eljárást indított hamis oltási igazolások kiállítása miatt, és legalább 400 személy vizsgálnak a csalások miatt. Persze itt még nincs vége a történetnek, a rendőrség további ellenőrzéseket is elrendelt – jelentette be Bode.

Jelenleg annyit tudunk, hogy még a hatóságok is csak találgatják, mennyire elterjedt és módszeres ez a tevékenység, például az úgynevezett „mosdókagylós trükk”, mely során az orvosok – állítólag – mímelik az oltást, miközben a lefolyóba öntik a vakcinák tartalmát, az igazoló papírt persze kiállítják, pénzért.

Hirdetés