Ha azt hitte, hogy a kedvenc sorozata bizarr, vessen egy pillantást a hazai valóságra.
Sokak embernek talán Afrika jut eszébe, ha illegális szervkereskedelemről hall, pedig Romániában valósággal virágzik az üzletág. Az illetékes szervek ugyanis semmit sem tesznek ellene, az emberek életösztöne pedig erősebb, mint bármilyen jogszabály. A Digi24 megrázó riportja félelmetesen közeli képet ad a jelenségről. A szerző egy online hirdetési portálon fedezte fel a „vesék” kategóriát, ahol több mint hatszázan kínálják a „portékájukat” jellemzően 15 és 50 ezer euró közötti összegért.
Az anyagban megszólal a 24 éves Maria, aki igen ambiciózus lány, 80 ezer eurót kér egy fiatal veséért, hogy legyen miből beindítania saját vállalkozását. Elmeséli, mennyire belefáradt aprópénzért gürizni a bossnak, és hogyan határozta el, hogy változtat ezen bármi áron. Közben persze azzal nyugtatgatja magát, hogy manapság a magánklinikákon nagyon jók az orvosok, és ez már csak rutinműtétnek számít.
A 30 esztendős Mihai csak a lakásrészleteit akarja rendezni, és a kisgyerekét tisztességesen felnevelni, így jóval olcsóbban, 15 ezer euróért kínálja a testének egy darabját. Már négy átültetésre váró beteggel is összevetették a mutatóit, de egyikkel sem volt kellő egyezés. A hatályos törvények értelmében, Romániában csak egy rokon ajánlhatja fel egy szervét egy másiknak, de Mihai veséjének egy másik potenciális vevőjétől megtudjuk, hogy az orvosok nem foglalkoznak ezzel. Pontosan tisztában vannak ugyanis vele, hogy a szervkereskedelemnek köszönhetik praxisuk (és a kenőpénzek) jó részét.
Ioana egy helyi lapban tett fel hirdetést, amelyben donort keresett magának. Meg is találta, és azóta el is végezték a transzplantációt, már jól van, de ma is elevenen él benne a kép, hogyan alázta meg az egyik orvos, amiért túl kicsi címletekben akarta odaadni neki a kenőpénzt. Szerinte a hivatalos várólistában ostobaság lenne bízni, ő ugyanis látta, milyen fejetlenség, és pénzhajhászás folyik ott. Moldvában viszont rengetegen hajlandók némi pénzre váltani a fél veséjüket.
Ioana eladta a házát, hogy ki tudja fizetni az életét. A történetét viszont azért mesélte el, mert kiderült, hogy a kislánya is ugyanabban a betegségben szenved, amiben az édesanyja, így eljön a nap, amikor ő is veseátültetésre szorul majd.
Neki is ilyen megaláztatáson kell majd keresztülmennie?
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.