Tőkés megvédi Gálfit a románbérencség vádjától

Nem mind Híd, ami POLitika a Kárpát-medencében.

Hirdetés

Félrevezető lehet, ha az ember az előítéleteit és helyi politikai tapasztalatait univerzális, mindenhol alkalmazható sablonként használja – erre a következtetésre juthatott Tőkés László, aki szükségét érezte egy közleményben megvédeni Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely újraválasztott polgármesterét attól a vádtól, miszerint – némi egyszerűsítéssel – eladta volna a lelkét a románoknak.

Gálfi ugyanis, miután meglehetősen zavaros okokból kizárták a Magyar Polgári Pártból, amelynek színeiben először választották meg a „székely anyaváros” polgármesteréül, majd egykori pártja részéről megakadályozták, hogy saját politikai alakulatot jegyeztessen be, úgy döntött, hogy a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben jelölteti újra magát, ráadásul a választást – maga mögé utasítva az RMDSZ és az MPP jelöltjeit – fölényesen meg is nyerte.

Mindez arra sarkallta Duray Miklóst, a felvidéki magyar politika egykori jeles alakját, hogy meglehetősen sommás hangvételű véleménycikkben (Neve magyar, gondolkodása sehonnai címmel) menjen neki az udvarhelyi elöljárónak, a szlovákiai Híd-Most vegyespárt aggasztó példájára hivatkozva – erre reagált most Tőkés. (Mintegy mellékesen jegyezzük meg: Gálfit, nem ebben a hangnemben ugyan, de korábban is érték ehhez hasonló vádak, hazai térfélről.)

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint a Gálfit „már-már alpári módon” minősítgető Duray nagyot téved, amikor a POL és a Híd esetét azonosítja egymással, hiszen épp a POL-nak köszönhető, hogy az anyaváros szabadulni tudott „a néhai Verestóy Attilához köthető RMDSZ, valamint Szász Jenő megtévedésének visszahúzó örökségétől”, mert szerencsére az udvarhelyiek nem ültek fel a hamis propagandának.

Tőkésnek a „hidasodás” vádjáról is megvan a véleménye:

Hirdetés

„A többségi politikumhoz fűződő opportunista viszonyában maga az RMDSZ az, amely – képletesen szólva – egyre inkább „elhidasodik”, amely pártos kizárólagosságával kirekeszti vagy a román politikai pártok karjaiba kergeti az erdélyi magyarok egy jelentős részét.
Bizton kijelenthetjük, hogy az RMDSZ és a – régi – Magyar Polgári Párt felelős azért, hogy Gálfi Árpád és székely anyavárosbeli csapata a POL szövetségében volt kénytelen keresni a politikai kibontakozás útját. A POL-nak inkább köszönettel, semmint visszautasítással tartozunk”

– írja a volt püspök, aki szerint felvidéki politikustársa bocsánatkéréssel tartozik a Gálfit újraválasztó, „szabadságszerető és meg nem alkuvó” udvarhelyiek felé.

Hogy a képlet még bonyolultabb legyen: Tőkés korábban élesen bírálta, hogy az anyaországi kormánypolitika – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár RMDSZ-t támogató nyilatkozatai révén – beleavatkozik a romániai önkormányzati választási kampányba.

Hirdetés