Egy iraki és egy jordániai férfi gyártotta a halálos szerből az orvosi alkoholt.
Egészen elképesztő bűncselekmény alapos gyanúja miatt helyeztek az illetékes jászvásári bírák harminc napos előzetes letartóztatásba egy iraki és egy jordániai állampolgárt hétfőn késő este: romániai ténykedésükkel tíz ember halálát okozták Iaşi megyében.
Bár a közel-keletiekhez egy ideje bizonyos okok miatt a terrorizmus képe kapcsolódik, a két delikvens nem iszlamista vallási fanatizmusban utazott, hanem nagyon is európai bizniszben: szeszt hamisítottak.
Mint kiderült, egy Bukarest melletti, Ilfov megyei üzemben törvénytelenül állítottak elő orvosi alkoholként értékesített terméket – csakhogy az egészségre kevésbé káros etilalkohol helyett a halálos metilalkoholból.
A terméket aztán egy Iaşi megyei üzletembernek adták el, aki a megye területén több falusi boltot is üzemeltet.
Ezt követően kezdődtek a halálesetek, még április közepén.
A hatóságok gyorsan léptek, de a hamis alkohol forgalmazója is gyanút fogott, ezért levetette a palackokat a polcokról.
Csakhogy ekkor már késő volt.
Mint kiderült, a két arab – akik már jó tíz éve működtetnek cégeket Bukarestben – 70 százalék metilalkohol és 30 százalék víz felhasználásával pancsolta a hamis orvosi alkoholt. Hogy a megtévesztés teljes legyen, kék tojásfestéket használtak a folyadék színezésére.
A szakértők szerint a hamisított szesz koncentrációja a halálos dózis 300-szorosa volt.
Eközben az ügyészség gyanúja szerint nem csupán ennyi áldozat lehet, ezért hétfőn két elhunyt exhumálását is elrendelték.
Az ügy már csak azért is szomorú, mert az áldozatok az alapos gyanú szerint nem azért haltak meg, mert rendeltetésszerűen próbálták használni az orvosi alkoholt, hanem azért, mert megitták.
Márpedig ez még a nem hamisított orvosi szesz esetében is kifejezetten veszélyes.
Az egyik mérgezésben elhunyt férfi özvegye az újságíróknak be is vallotta: évtizedes gyakorlat, hogy az emberek orvosi alkoholt isznak, de az eddigi „kedvenc” a járvány miatt eltűnt a polcokról, férje ezért fanyalodott az új, gyilkos márkára.
A nő szerint azért isszák az orvosi alkoholt, mert „a vodka csak víz, a rum meg színezőanyag”, márpedig tömény szesz nélkül nem lehet dolgozni. Igaz, ő mindig hígítja, üdítővel vagy vízzel.
Talán a mostani eset mindenki számára elrettentő példaként szolgál majd.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.