Röhögve, naná! És egy régi ősromán politikus (!) ismerősünknek is köze van az egyikhez.
Az álhírek sose jók. Egyszerűen azért, mert hazudnak. Jót, rosszat, mindegy. Az emberek (vagyis mi, mindannyian) pedig gyakran lépre mennek, mert szeretünk nagyon kellemes, de szörnyű dolgokról is olvasni. Örülünk, borzongunk, ilyenek vagyunk.
Igen ám, de egy különlegesen súlyos helyzetben (háború, járvány) az álhírek ártó hatása megsokszorozódik. És mivel jelenleg súlyos helyzetben vagyunk, a román kormány úgy döntött, leállíttatja a román nyelvű álhírterjesztő honlapokat. A szerdai napon ki is lőttek két ilyen oldalt és az Országos Távközlési Hatóság szépen felszólította az üzemeltetőket, ennyi volt, kapukat bezárni.
Az egyik egy orosz platformon működik, már a neve is messziről bűzlik: breackingnews.xyz. Vicces, nem? Ja, itt azért zárójelben elmondjuk: hiteles információkért a bejáratott, hiteles hírportálokon, honlapokon tájékozódjanak! Nem érdemes az xyz-helyeken keresgélni, akkor sem, ha ingyenes főtéri Metallica-koncertet ígérnek. Szóval, a nem-írjuk-le-még-egyszer álhíroldal csütörtökön reggel tíz órakor remekül működött és szórta az álhíreket.
A másik templomban fütyülő honlap még érdekesebb. Nem a tartalma – ott is baromságok vannak (bpnews.ro, de ne tessék megnézni, könyörgünk) –, hanem a figura miatt, akinek a neve összeköthető vele.
Emlékeznek még Ninel Peia úrra? Ha nem, itt van róla egy kiváló jellemzés. Román politikus. Volt ő peszedés (szociáldemokrata, bocs), uszelés (szociál-liberális szövetségista), aztán csinált magának egy igazi, hamisítatlan ősromán pártot, később, 2019-ben még államelnöknek is bejelentkezett, aztán a kampány alatt azzal keltett némi feltűnést, hogy eltűnt. De lám, nem végleg. Sajnos.
Szóval, a kormány utasít, a hatóság elrendeli a betiltást, az álhírterjesztők meg tojnak rá. Most erre mit lehet mondani? Jöhetnek a messze földön híres román hekkerek!
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.