Találja ki, mire változtatta meg nevét nagy titokban a Schweighofer fakitermelő cég!

Nem, nem Greenpeace-re, és nem is Ne Bántsd A Fát, Hisz Ő Is Érez Társaságra.

Hirdetés

Hanem HS Timber Group-ra, vagyis az eredeti névből (Holzindustrie Schweighofer) csak a kezdőbetűket tartotta meg. A vállalat szászsebesi (Sebeş), radóci (Rădăuţi) és rétyi (Reci) fűrésztelepei, valamint a szeretvásári (Siret) és németországi gyárai ezentúl a HS Timber Productions néven futnak majd.

A névváltoztatást természetesen nem maga a faipari óriás verte nagy dobra, ellenkezőleg: az ő céljuk éppen az volt, hogy ezzel is megzavarják a közvéleményt, amely az utóbbi időben egyre haragosabban tekintget rájuk. Nem véletlen, hiszen már a Netflix dokumentumfilmesei is foglalkoztak az illegális romániai fakitermeléssel, amely a hazai szűz erdőket is egyre gátlástalanabbul érinti, és amelynek az egyik fő felvásárlója éppen a Schweighofer.

A névváltoztatásra a dokumentumfilmeseket is segítő Agent Green civil szervezet hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.

És akkor itt következik a slusszpoén: a faipari cégnek jogi keretet biztosító alapítvány nevét Schweighoferről Evergreenre (örökzöld) módosították, ami legalább akkora képmutatás, mintha a Hentesek Világszövetségét ezentúl „Természetes Halált A Sertéseknek” Társaságnak hívnák.

A múlt pénteken egyébként Bécsben felvonulást rendeztek a romániai érintetlen erdők védelmében, egy nappal korábban pedig civil aktivisták a romániai szűz erdők védelmére felszólító óriásbannerrel tekerték körbe a Schweighofer (HS Timber Group) bécsi székhelyét (képünkön).

Hirdetés

Nem véletlen tehát, hogy az egyre nagyobb slamasztikában lévő megacég a névváltoztatás mellett döntött.

Szabad asszociáció: ha szegény Viszkis rabló annak idején gyorsabban kapcsol, és teszem azt Pálinkásra magyarít, lehet, hogy kiengedik a börtönből.

(Amúgy most jöttem vissza szabiról. Hiányoztam?)

Hirdetés