A székelyföldieknek idén is Vásárhelyre vagy Bukarestbe kell utazniuk, ha repülőre akarnak ülni
Eddig úgy volt, hogy a brassói nemzetközi légikikötő novemberben megnyílik, de hát ebből az év végéig már semmi nem lesz. Ki is derült, hogy miért.
Eddig úgy volt, hogy a brassói nemzetközi légikikötő novemberben megnyílik, de hát ebből az év végéig már semmi nem lesz. Ki is derült, hogy miért.
Amerika egyelőre azért nincs közel a kincses városhoz, mert a Kis-Szamos éppen a repülőtér szomszédságában folydogál.