Taccsra tett egy rendőrautót, majd egy csendőrségi furgont egy figyelmetlen kamionos

Szilágy megyében történt a karambol.

Hirdetés

Látványos karambol történt az almásszentmihályi (Szilágy megye) rendőrőrs előtt pénteken délelőtt. Egy Kolozsvárról Zilahra tartó 52 éves kamionos egy adott ponton elvesztette a kontrollt a volán fölött, és a teherautója beleszaladt a kapu előtt szabályosan parkoló rendőrautóba, majd elsodort egy csendőrségi furgont is, aztán egy kerítést is ledöntött és egy családi ház falának csapódott.

A balesetnek egyetlen sérültje van, egy csendőr, aki épp a furgonba tartózkodott, őt a megyei sürgősségi kórházba szállították, de a sérülései nem súlyosak.

A vizsgálatok alapján kiderült, a sofőr nem fogyasztott alkoholt, viszont beismerte, nagyon fáradtan ült a volán mögé. A helyi rendőrség eljárást indított az ügyben, a járműveiket pedig vihetik egyenesen a roncstelepre.

A közlekedési rendőrök egyébként meglehetősen elfoglaltak voltak a héten: csak az elmúlt két napban több mint 20 ezer alkalommal kellett bírságoljanak különböző közúti kihágások miatt, összesen 6,6 millió lej értékben.

Hirdetés