Tabuk, melyekről suttogni kellett – szex és a drogok a rendszerváltás előtt

Nem beszélünk róluk, tehát nem léteznek – nagyjából így viszonyultak az átkosban a kényes témákhoz. Egy rendhagyó kolozsvári előadáson a szocializmus prűd világába nyertünk betekintést.

Hirdetés

Az 1989-es forradalom harmincéves évfordulójára szervezett pénteki, kolozsvári konferencia nem a magamfajta, a rendszerváltás előtti időkről élénk emlékekkel rendelkező negyven pluszosokat szólította meg, annál fontosabb célt tűzött ki: az azóta felnőtt nemzedék számára próbálta bemutatni pár tematikus előadás keretében a történelmi fordulat hatásait, annak meghatározó tényezőit.

Fotó: MIK/Facebook

Ezért is döntöttem úgy, hogy a Gyere le a blokk elé! című, frappánsan felcímkézett előadás-sorozatot nem az egyetemisták közt, a széksorokban ülve fogom követni, hanem az „oldalpáholyból”.

Kíváncsi voltam, hogy a ClujHub konferenciatermében összegyűlt, mintegy 100-120 fiatal hogyan reagál a múltidézésre, az előadók fekete-fehér történeteire a szocializmus éveiből.

Szó sem volt rendhagyó történelemórákról, a felszólalók inkább arra törekedtek, hogy felvillantsanak egy-egy hiteles képet a letűnt korról,

melyet a hallgatók leckékből, vagy legjobb esetben családi beszélgetésekből ismernek. A Magyar Ifjúsági Központ rendezvényéhez hasonló kezdeményezésekre talán épp ezért van szükség: ilyen alkalmakkor derül ki mi az, ami elválasztja, és mi az, ami összeköti a rendszerváltó nemzedéket a rendszerváltás utániakkal.

      Az előcsarnokban interaktív kiállítást rendeztek be, korabeli fotókkal.

Az útravalót Tóth Eszter Zsófia csomagolta be a legjobban, aki Szex és drog a szocialista időszakban címmel tartott előadást. A budapesti történész, társadalomkutató szerint a szocializmus időszakára kétféleképpen tudnak visszatekinteni az Y és Z generáció képviselői: fontos, hogy a szüleik nyertesei vagy vesztesei voltak a rendszerváltás előtti időszaknak. Míg

a nosztalgiázók a nyugalmat, a biztonságérzetet és a kiszámíthatóságot emlegetik és ma épp ezeket hiányolják,

a diktatúra áldozatai nehezen gyógyuló sebeket hordoznak. Az előadó kiemelte, azért is fontos személyes beszélgetéseket folytatni a családtagokkal a rendszerváltás előtti időszakról, hogy ne „öröklődjenek” a felhalmozott frusztrációk, hogy transzgenerációs traumaként ne cipeljük magunkkal a letűnt rendszer bűneit, hogy döntsünk tabukat.

Ilyen tabunak számított a szocializmusban a szexualitás is, melyről a kommunisták – bármilyen furán hangzik – a katolikus erkölcs szerint gondolkodtak: házasság előtti szexről szó sem lehet (főleg a nők esetében), a hűtlenség pedig hétpecsétes bűnnek számított. Szexuális nevelésről „természetesen” szó sem volt, családi körben – főleg vidéken – fel sem merülhetett a téma, abszolút tabuként kezelték.

  Tóth Eszter Zsófia Szex és szocializmus címmel könyvet is írt a témáról.

A ’80-as években simán fel lehetett nőni úgy, hogy a szexualitás szóba sem került.

Az Ifjúsági Magazin megkerülhetetlen fontosságú volt az akkori fiatalok számára, melynek volt partnerkereső rovata, s melyben olykor lehetett olvasni a szüzesség elvesztéséről (!) is. A magazin szerkesztői ismerkedő klubesteket is szerveztek és időről időre leközöltek párkapcsolati sikertörténeteket is.

Pornó viszont nem létezett, maximum egy-két explicit tartalmú, külföldről becsempészett magazin járt kézről kézre, igazi kincsnek számított. Magyarországra például csak 1988 után lehetett behozni pornográf tartalmú videokazettát. „A rendszerváltás előttiek biztosan emlékeznek arra, amikor

szerveztek olyan házibulikat, melyek alkalmával egy adott ponton előkerült apuci elrejtett pornókazettája vagy folyóirata.

Hirdetés

Ezeket együtt tekintettük meg, az ilyesmi közösségi élménynek számított. Aztán jöhetett a lassúzás, bekerült a magnóba a Forever Young és a Házibuli című francia filmből ellesett mozdulatsort imitálva összekapaszkodtunk, és előfordult, hogy kikacsintottunk egy másik kiszemeltnek.”

Magyarországon egyébként az első szépségversenyt 1985-ben szervezték, amely aztán egy egész országot megrázó tragédiába torkollt. Talán ismerős az olvasóknak az akkori győztes, Molnár Csilla története, aki játékból nevezett be a versenyre, amit meg is nyert, de nem tudhatta előre, hogy a szépségiparból és belőle hasznot húzni kívánók annyira megkeserítik az életét, hogy összeomlik, és kilenc hónappal a megkoronázása után, 17 évesen öngyilkos lesz. Az ügy hatalmas nyilvánosságot kapott, mint ahogy az is, hogy a lánynak kapcsolata volt egy nála 20 évvel idősebb férfival, ami abszolút szabálytalannak számított.

Hasonló tabunak számított a kábítószer-fogyasztás is a szocializmus ideje alatt, beszélni sem lehetett róla, az újságok egészen 1986-ig nem is cikkezhettek a témáról.

„Nagyjából úgy gondolkodtak a témáról, hogy a szocialista embernek nincs szüksége bódítószerre, hiszen az alkohol kéznél van.

Így lettünk az egymillió alkoholista országa. De persze a ’80-as évek szürkesége, az ólomidő, a kilátástalanság sokakat rávett arra, hogy droghoz nyúljanak”, mondja Tóth Eszter Zsófia, aki könyvet is írt a kábítószer-fogyasztás és a diktatúra kérdésköréről.

És vajon mi lehetett az első drog? Naná, hogy a gyógyszer. A legnépszerűbb a Parkán volt, amelyet eredetileg a Parkinson-kórosok kezelésére alkalmazták, ezt altatókkal vagy alkohollal kombinálták.

Jellemző volt, hogy a fiatalok hamisított recepttel kiváltott gyógyszereket szedtek,

így jutottak Parkánhoz, majd az eredetileg fogyasztószerként forgalmazott Gracidinhez. A ’80-as évek végén a mákteázás is népszerűvé vált, hiszen a kellékeket egy sima virágboltból is be lehetett szerezni, ez az éra egészen a ’90-es évek elejéig, a heroin és kokain „beáramlásáig” tartott.

Fontos tudni, hogy a kábítószer-használatot a szocialista időszakban

rendőrségi kérdésként kezelték, deviáns jelenségnek számított,

így nagyon hosszú ideig elmaradt a megelőzést-gyógyítást-rehabilitációt szolgáló intézményrendszer kialakítása. A drogozást – a szexualitáshoz hasonlóan – a nyugati filmek, a hippikolóniák, a szocialista rend erkölcseihez nem alkalmazkodó társadalmi csoportok sajátosságának tartották.

„Nem kell beszélni róla, tehát nem létezik, gyártsunk tabut ebből is

– nagyjából ez volt a hozzáállás. Pedig legtöbb esetben épp a velünk élő problémák kibeszélésének a hiánya, az elfojtás vezet el a legrövidebb úton a függőségekig” – summázott előadása végén Tóth Eszter Zsófia.

Hirdetés