Oroszország ukrajnai inváziója minden eddiginél erősebben vetette fel annak kérdését, hogy a kelet-közép-európai térség – benne Románia – katonai szempontból felkészült-e a háború esetleges eszkalálódására, arra, hogy képes-e ilyen helyzetben ellenállni egy idegen (mondjuk ki: az orosz) hadsereg támadásának. A Szabad Európa román kiadása nagy összeállítást közölt a román hadsereg jelenlegi állapotáról – és meglehetősen felemás eredményre jutott:

a katonai állomány méretét és felkészültségét tekintve nagyjából rendben lennénk, a felszereltség, a technológia azonban számos kívánnivalót hagy maga után.

A kommunista diktatúra bukása utáni évtizedekben a román hadsereg lassú átalakulását három fontos esemény határozta meg:

– Az ország 2004-ben felvételt nyert az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetébe (NATO).

– 1999-től, még a NATO-csatlakozás előtti években, a román haderő részt vett nemzetközi gyakorlatokon és missziókban.

– 2018-tól Románia – a többi NATO-tagországhoz hasonlóan, Donald Trump akkori amerikai elnök nyomására – vállalta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát fordítja katonai kiadásokra.

Ez utóbbira szüksége is volt. Oroszország ugyanis a kezdetektől jelezte, hogy barátságtalan fejleménynek tartja az ország NATO-csatlakozását, azt pedig kifejezetten ellenséges lépésnek, hogy Románia, az Amerikai Egyesült Államok kérésének eleget téve, beleegyezett a NATO rakétavédelmi rendszerének telepítésébe az Olt megyei Deveselun.

2016-tól Románia és Lengyelország (ez a két állam rendelkezik ilyen típusú rakétapajzzsal a kelet-európai végeken) Moszkva fenyegetőzéseinek állandó céltáblájává vált:

Putyin többször hivatkozott Oroszország biztonsági érdekeinek megsértésére, mondván, hogy ezáltal a románok és a lengyelek „az orosz rakéták hatókörébe kerültek”.

A bukaresti orosz nagykövet, Valerij Kuzmin egyenesen kapcsolatot teremtett Oroszország Ukrajna-politikájának alakulása és a deveselui rakétapajzs telepítése között.

„Mi volt hamarabb, a rakétapajzs vagy az ukrajnai, krími vagy egyéb orosz lakosságú területen zajló (orosz – szerk. megj.) aktivitás? Először a deveselui pajzs volt, aztán az ukrajnai akció. Oroszország védekezik a fenyegetések ellen”,

nyilatkozta a diplomata a Krím elcsatolása, illetve Donyeck és Luhanszk egyoldalú elszakadása után.

A Kreml első baljós jelzéseit követően a román hadsereg tudatosan kezdett készülni az Oroszország részéről érkező esetleges kihívásokra – fejti ki Hari Bucur-Marcu katonai szakértő, egykori repülős tiszt. De mit jelent ez a gyakorlatban?

Mekkora hadserege van Romániának?

A Honvédelmi Minisztérium adatai szerint az 1989-es forradalom előtt a román hadsereg több mint 300 000 főt számlált, mivel a sorkatonai szolgálat kötelező volt. Jelenleg az aktív haderő közel 70 000 emberből áll, ezek a következőképpen oszlanak meg fegyvernemek szerint:

– Szárazföldi erők: 35 800;

– Haditengerészet: 5500;

– Légierő: 10 700;

– Vegyes egységek: 16 500.

Ehhez hozzászámíthatjuk még az összesen 57 000 emberből álló félkatonai egységeket – úgymint a csendőrség, a különleges rendőri és hírszerzési alakulatok –, illetve mintegy 53 000 tartalékost. És 2015 óta létezik az önkéntes tartalékos fogalma: ez azokat a 18 és 55 év közötti személyeket jelöli, akiknek van polgári foglalkozása, de időnként kiképzésen vesznek részt, és szükség esetén behívhatók, természetesen havi zsold fejében.

Egy katonai konfliktus esetén tehát Románia összesen mintegy 178 000 embert tudna mozgósítani az ország védelmére.

Ez egyáltalán nem kevés: összehasonlításképpen, Ukrajnában – az ukrán haderő teljes mobilizációja mellett – mintegy 200 000 fegyveres harcol ma az oroszok ellen, Ukrajnának azonban több mint kétszer akkora a lakossága, mint Romániának.

„Humán erőforrásból” tehát nincs hiány, és a megszólaltatott katonai szakértők szerint felkészültségben sem maradnak el nyugati társaiknál.

Legalább 10-15 000 olyan román katona van, aki részt vett már nemzetközi missziókban (például Afganisztánban), ők bármilyen „éles” harci helyzetben megállnák a helyüket; ebből a szempontból a román hadsereg jó, de legalábbis elfogadható állapotban van.

A probléma nem a hadra fogható emberek számával van – hanem a román hadsereg elavult technikai felszereltségével.

Romániának összesen mintegy 10 000 katonai felszerelés (tankok, páncélos járművek, repülők, rakéták, hajók, helikopterek stb.) áll rendelkezésére – de ezek nagy része aligha tudna helyt állni egy invázióval szemben.

„Nincsenek tengeri erőink, vadászrepülőink is alig, leszámítva néhány (egész pontosan 17 darab – szerk. megj.) F-16-ost. (…) Nagyon lentről indultunk: a felszerelés nagyrésze még a kommunista korszakból származik. És ezeknek csak kisebb része – amit kifejezetten NATO-tevékenységre szántak – rendelkezik megfelelő harci készültséggel”,

vázolja a helyzetet Claudiu Degeratu nemzetbiztonsági szakértő. Mert hiába fordítják Románia GDP-jének több mint 2 százalékát (mintegy 22 milliárd lejt) katonai kiadásokra, ha az összeg legnagyobb tételét még mindig a fizetések, bérek, nyugdíjak – és persze speciális nyugdíjak – teszik ki (a cikk közöl egy részletes összeállítást a katonai bérekről is, kategóriák, rangok szerint, tanulságos).

A honvédelemre szánt 4,5 milliárd euró eloszlása így néz ki:

– Legalább 1,4 milliárd euró: fizetések, társadalombiztosítási járulékok;

– 500 millió euró: infrastruktúra (lőterek, laktanyák stb.);

– 1 milliárd euró: katonai felszerelések és azok karbantartása;

– 1,5 milliárd euró: NATO-standardnak megfelelő eszközök beszerzése.

Ez utóbbiak listája elég hosszú, használt norvég F-16-osoktól amerikai Patriot föld-levegő rakétákon át Piranha 5 páncélozott csapatszállítókig terjed – a kérdés, mikor veheti birtokba a román hadsereg ezeket az eszközöket, amelyeknek egy része ráadásul korszerűsítésre szorul.

A 2014 óta tartó időszak, és különösen az orosz–ukrán háború kirobbanása nagyon is akuttá teszik a haderőfejlesztés kérdését, és stratégiaváltást követelnek meg.

„A katonai stratégiaváltásra vonatkozó előrejelzések 2014 óta jelentek meg. Most, az ukrajnai háború kirobbanása után világossá vált, hogy a NATO-haderőnek nemcsak célzott támadások visszaverésére kell képesnek lennie, de fel kell készülnie egy széleskörű invázióra is”,

mondja Degeratu. Kollégája, Hari Bucur-Marcu tisztázza, hogy egy ilyen inváziót nem úgy kell elképzelni, mint a múlt századbeli világháborúkat, mivel nincsenek már milliós nagységrendű hadseregek, amelyek pusztán a létszámfölény okán elfoglalhatnának viszonylag nagy területű országokat.

Azt viszont leszögezi:

„Románia képtelen lenne egymagában ellenállni egy orosz inváziónak. Valószínűleg kevesebbre lenne képes, mint az ukrán hadsereg. Mi viszont NATO-tagok vagyunk. A NATO-erők és Oroszország közti arány pedig tíz az egyhez, a katonai szövetség javára.”