// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
vegyesen

Şoşoacă szájkosárban lóbált hullazsákot Brusszelben, a kánikula marad, de viharok is jönnek rá – hírmix

// HIRDETÉS

A Kolozsvár és Nagyvárad között autózók pedig egy újabb könnyítésnek örvendezhetnek.

Szájkosárban vezették ki az EP üléséről a cirkuszoló Şoşoacát

Diana Şoşoacă újdonsült román EP-képviselő máris bemutatkozott az Európai Parlamentben, mégpedig úgy, hogy egész Románia belepirulhat szégyenében. A csütörtöki ülésen azzal kezdte a produkciót, hogy meglóbált a feje fölött egy dupla ortodox ikont, miközben azt kezdte el angolul üvöltözni, hogy „Istenben bízunk!”. Erre kisvártatva megjelentek a pingvinnek öltözött biztonságiak (nem az ikonok, hanem az ülést megzavaró viselkedés miatt), hogy kikísérjék, erre Şoşoacă szájkosarat rakott magára (ezt már a román parlamentben is megtette), miközben azt kiáltozta, hogy jogában áll felszólalni, mert megválasztották a románok. Ami igaz, de az indokolatlan üvöltözés nem számít felszólalásnak. Amikor látta, hogy a produkciójára már nincs túl sok idő, gyorsan előkapta azt a fekete hullazsákot is, amit szintén meglóbált már a bukaresti parlamentben is korábban, miközben azt ordítozta, hogy „Embereket öltetek!” Ezt követően tényleg kitessékelték a biztonságiak. Az újságíróknak odakint többek között azt mondta, hogy „a sátán háza itt van Brüsszelben”. A román EP-képviselő azon a parlamenti vitán okozott botrányt, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének újraválasztása előtt tartottak. Von der Leyent később a várakozásoknak megfelelően újra is választották, újabb 5 évig vezetheti az EB-t.

Újabb könnyítés jön a Kolozsvár és Nagyvárad között autózók számára

A Bihar Megyei Tanács csütörtökön arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy immár 90%-ban kész van a fugyivásárhelyi körgyűrű, lényegében már csak körforgalmakat és a mellékutakat kell befejezni, valamint lerakni a padkákat és a szalagkorlátokat. Ha nem jön közbe semmi, augusztusban már át is adhatják a forgalomnak az 5,8 kilométeres terelőutat, ami tovább könnyíti majd a közlekedést Kolozsvár és Nagyvárad között az E60-as úton autózók számára, hiszen ennek révén nem kell behajtaniuk Fugyivásárhelyre. A beruházó megyei önkormányzat arra számít, hogy az új körgyűrű jelentősen csökkenti majd a forgalmi dugókat az 1-es főút Fugyivásárhely felé vezető szakaszán. Részletek a Krónikán.

Marad a meleg, jön a vihar

Csütörtökön sárga viharriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Intézet (ANM), az ország nagy részére, ami egészen péntek hajnalig érvényben is lesz. A riasztás lényegében csak az ország nyugati sávjára, valamint „a hal farkára” (Tulcea és Konstanca megye) nem érvényes. Az előrejelzés értelmében az érintett területeken heves széllökésekre (akár 55–70 kilométer/órás szélre), zivatarokra, felhőszakadásokra, helyenként akár jégesőre is lehet számítani. Eközben az ország déli részére (így délnyugat Erdélyre, a Körösvidék déli részére, és a Bánságra is) továbbra is érvényben marad a hőségriasztás, egyes helyeken még mindig mérhetnek akár 41 fokot is, de általában 34–36 fok között alakulnak a maximumok az említett térségben. Az ország északi felében lassan fellélegezhetnek a polgárok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.