A távközlési technológiák gyors ütemben lezajlott fejlődésével gyakorlatilag már csak a bélyeggyűjtők számára lehet fontos, éppen milyen új bélyeget dob piacra a Romfilatelia, egykoron a Román Posta alá rendelt bélyegkibocsátó állami vállalat. Nem csoda tehát, hogy a cég tavaly 1,2 millió lej veszteséget hozott össze, ehhez képest a zabhegyező igazgatók bruttó 844 ezer lejt tehettek zsebre.
A fonák helyzetre a Digi 24 hívta fel a figyelmet, mely külön műsort szentel annak, hogy rávilágítson az egyes állami vállalatok fölöttébb haszontalan voltára. Rendszerint olyan vezetői tisztséget betöltő közalkalmazottakat buktatnak le, akik érdemtelenül tesznek zsebre magas állami fizetéseket.
Olvasson még:
A Romfilatelia kapcsán kiderítették, az óriási veszteségek ellenére rengeteg pénzt fordítanak a Román Posta egykori vállalatának működésére, miközben még az általuk kibocsátott bélyegek nyomtatásáról is az „anyavállalat” gondoskodik. Több tíz alkalmazott évi több mint nyolcmilliós költségvetésből gazdálkodhat. A vállalat 2004-ben vált önállóvá, egyedüli részvényese a Román Posta, melynek vezetője is egyetért azzal a sarkalatos megállapítással, hogy ablakon kidobott pénznek minősül a Romfilateliára költött összeg.
Tizenhét éve ugyanaz a személy, egy bizonyos Cristina Popescu igazgatja a Romfilateriát. Az öttagú vezetőtanács bruttó 205 ezer lejt kap, mely összeget a munka mennyisége egyáltalán nem indokolja. Cristina Popescu nem válaszolt a riporterek megkeresésére, azt mondta, túl elfoglalt ahhoz, hogy telefonon nyilatkozzon, esetleg e-mailben magyarázatot ad, mire megy el a költségvetés, azonban végül nem reagált a többszöri megkeresésre.
Politikai szándék szükséges ahhoz, hogy tüzetes vizsgálat induljon a Romfilatelia háza táján, az viszont biztos, hogy enélkül a vállalat a pénzherdálás mintapéldája marad. Nem ártana újra a Román Posta alá rendelni a jelenleg különálló vállalatot, véli Ciprian Teleman egykori kutatásért és digitalizációért felelős miniszter. A jelenlegi tárcavezető, Florin Roman azonban még nem fogalmazott meg határozott álláspontot ezzel kapcsolatosan, túlságosan elfoglalt a valószínűleg sohasem létezett könyve keresésével.