Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Derűs, október legvégi kora délután. Ferdén pásztázza a napfény az államelnöki dolgozószobát. Klaus Iohannis az íróasztalnál ül. Előtte akvárium, benne aranyhal. Az elnök nézi az aranyhalat. Az aranyhal nézi az elnököt.
Az ajtó mellett álló fogas megpördül a tengelye körül.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök összerezzen. Órájára néz.
– Á, ionopot chivanoc! Pontos, mint mindig.
Reccsen egyet az íróasztal.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök biccent. Az ablak előtt álló karosszék finoman kopog a szőnyegen.
– Jó napot, elnök úr!
Az elnök integet a karosszék fele. A girlandos üvegcsillár halkan csilingelni kezd.
– Jó napot elnök úr!
Az elnök felnéz, elmosolyodik.
– Jó napot uraim! Látom, mind itt vannak. Ezennel megnyitom a titkos tanácsülést.
Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki nem járatos a legtitkosabb államügyekben: a fogas, az asztal, a karosszék és a csillár a legtitkosabb titkos elnöki tanácsadó testület tagjait rejti. Hogy miképpen? Titok! Hogy kik ők? Titok! Az elnök sem ismeri őket, ők sem ismerik egymást, a rossz nyelvek szerint önmagukat sem ismerik.
Az öt államférfi közelebb húzódik egymáshoz.
– Tehát? – kérdi az államelnök suttogva.
A négy bútor mocorog, recseg, kopog, csilingel.
– Itt az idő! Döntenie kell!
– Váj, nehéz dolog ez! – sóhajt az elnök. Acélos arcéle olvadozni látszik. Ám csak a másodperc töredékéig. Az elnök az akváriumban lebegő aranyhalra szegezi kék szemeit. Az felfordul.
– Rendben. Csináljuk!
Odébb teszi az akváriumot, majd kihúzza az íróasztal fiókját, elővesz egy nagy csergőórát, maga elé helyezi az asztalra. Az óra tisztelettudóan ketyeg. A titkos bútorok feszülten figyelnek. Az elnök maga felé fordítja a hátlapot. Méretes piros gomb van a közepén.
– Csavarja, elnök úr… – suttogják. – Jobbra!
Az elnök csavarni kezdi a gombot. Jobbra.
– Jó lesz?
– Nem lesz jó, elnök úr! Még!
Az elnök tovább csavar. A bútorok tovább figyelnek.
– Talán elég lesz már. Az egy óra...
– Sajnos, elnök úr, egy óra nem elég. Ez még nem a pontos idő. Csavarja csak.
Az elnök csavar. Az elnök homlokán verejtékcseppek jelennek meg. A tanácsadók közelebb hajolnak. A mutatók egyhangúan forognak visszafelé.
– Jó lesz már? – kérdi az elnök, hangja enyhén megremeg.
– 1993? Nem, még nem pontos az idő.
Az elnök arca úszik a verejtékben. A szemei már nem kékek. Inkább hamuszürkék.
– És most? – lihegi.
– 1968? Hát… ez sem az igazi, elnök úr.
Az elnök arca falfehér. Remeg, mint a kocsonya. És csavar. A bútorok közelebb hajolnak.
– Na, most már jó lesz, elnök úr!
Az elnök az asztalra dől. Zihál.
– Pontos végre az idő?
– Igen, elnök úr. 1938. október 31., délután 4 óra.
Az elnök felugrik a székről.
– Hogy mennyi?
A titkos bútorok titokzatosan mosolyognak.
– De hát… akkor nem is volt kormány. Akkor…
– Miért, 2021 október 31-én van… izé… volt?
– De hát a vasgárda… a felelősség...
– És a pandémia, meg a felelősség, elnök úr?
Az elnök magába roskad. Aztán felkapja a fejét. Elmosolyodik.
– De legalább Erdély megvan!
Az elnök órájára néz, amely végre a pontos romániai időt mutatja. Elégedetten bólint, majd sorra kezet ráz a fogassal, az asztallal, a karosszékkel és a csillárral.
– Köszönöm, uraim! Remek munka volt! És most, ha megbocsátanak, indul a rep… izé, a vonatom a Riviérára. O visontlatasro!
Az elnök kisiet a szobából. A bútorok békésen szenderegnek a pontos hazai időben.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.