Magyarország kétszer akkora támogatást adott, nem beszélve Lengyelországról és a balti államokról. Konkrét összegekről van szó, nem morális támogatásról.
A román állam biztosította a legkevesebb forrást Ukrajnának az Oroszországgal szembeni háborúban a szomszédos országok közül – írja a Szabad Európa romániai kiadása.
Putyin ukrajnai agressziója példátlan szolidaritási hullámot indított el a nyugati nagyhatalmak részéről – de a közép-kelet-európai régió országai is igyekeznek kitenni magukért. A Kieli Világgazdasági Intézet adatai szerint április 23-ig a G7-ek, illetve az Európai Unió országai és intézményei 27 milliárd eurónyi értékben nyújtottak segítséget – vagy tettek erre ígéretet – Ukrajnának.
A kimutatás a segítségnyújtás három formájára terjed ki: a pénzügyi, a humanitárius és a katonai támogatásra. Ebben nincsenek benne a menekültek segítését célzó programok, mint ahogy a civil szervezetek vagy magánszemélyek adományai sem.
számszerűsítve ez több mint 10 milliárd eurónyi összeget jelent. Nagy-Britannia és Kanada sem fukarkodott a támogatásokkal (az előbbi felülről, az utóbbi alulról súrolja a 2 milliárd eurót), a második helyen mégis Lengyelország áll közel 2,4 milliárd euróval – ezzel a közép-kelet-európai régió éllovasává is vált.
Nem mindegy, persze, ki milyen természetű támogatásokkal segíti Ukrajnát: a lengyelek például elhanyagolható mértékben nyújtottak humanitárius segítséget, katonai téren azonban igencsak kitettek magukért (többek közt 200 darab, szovjet gyártmányú T-72-es tank adományozásával); a franciák inkább pénzügyi értelemben segítettek, humanitárius vagy katonai szempontból alig.
(A pontosság kedvéért: a térségünk alatt azokat az országokat értjük, amelyek Ukrajnával, Fehéroroszországgal vagy Oroszországgal határosak.)
Nos, Lengyelország magasan a legnagyobb összegű támogatást nyújtotta – kicsit más a helyzet azonban, ha GDP-arányosan vizsgáljuk a térségbeli országokat. Ebből a szempontból ugyanis a kicsiny (1,3 milliós lakossággal rendelkező) Észtország vezet, ők a bruttó hazai termékük 0,80 százalékát ajánlották fel Ukrajna megsegítésére. Ezt követi Lettország, majd a már említett Lengyelország, de Litvánia és Szlovákia sem teljesítenek rosszul.
(Bulgáriát nem számítva, de déli szomszédunknak nincs közös határvonala a háborúban érintett országokkal.) Országunk eddig 4 millió eurót áldozott az ukrán ügyre, ez 0,01 százalékot jelent a GDP-t tekintve – ebből a pénzügyi segítség nulla, a „maradék” (vagyis a teljes összeg) kétharmad-egyharmad arányban megoszlik a katonai-védelmi felszerelés és a humanitárius támogatás között.
Összehasonlításképpen: a kijevi vezetéssel éppen nem túl barátságos viszonyt ápoló
– igaz, ez kizárólag humanitárius segítséget jelent.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a menekültek befogadásából és ellátásából viszont derekasan kivette a részét Románia: a háború kezdete óta 840 ezer ukrán állampolgár lépett be az országba, ebből mintegy tízezren kértek ideiglenes védelmet, de valószínűleg ennél jóval nagyobb számban tartózkodnak ukrajnai menekültek Románia területén.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.