Fotó forrása: brusselstimes.com

Román bűnbanda olvasztott be egy öttonnás emlékművet Belgiumban, most óriási kártérítést követelnek tőlük

Tizenhárom embert állítanak bíróság elé a legalább 28 tagú bűnszervezetből.

Hirdetés

Belgium egyik legszebb középkori városában, Brugge-ben (franciául Brugges) sokként érte a helyieket, amikor két évvel ezelőtt, egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt egy öt tonnás szoborcsoport az egyik belvárosi tér közepéről. A szobrot éppen azokban a napokban akarták elköltöztetni egy másik térre, valószínűleg ezt az alkalmat ragadták meg a tolvajok, akikről kiderült, hogy egy román bűnszervezet tagjai.

A két éven át zavartalanul tevékenykedő román bűnbanda legalább 28 tagból áll, hálózatuk Hollandiára is kiterjed. Nem kisstílű bűnözők, ugyanis szervezett módon lopkodták a műemlékeket Brugge-ból és a közelben található településekről. A zsákmányt beolvasztották, majd Hollandiában értékesítették – derítette ki a rendőrség a közel egy éven át tartó nyomozás során.

A bíróság június végén hirdet ítéletet a 13 vádlott ügyében, akik már egy éve őrizetben tartózkodnak. A bandavezér hat évet, a többiek négytől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. De ez még nem minden: a szoborcsoport alkotója egymillió euró kártérítést követel a vádlottaktól, mert tönkretették Brugge város örökségének egy részét. Emellett a város önkormányzata is kártérítésre kötelezné a bűnbandát, de ők 125 ezer euróval is beérnék. A pénzből új szobrot állítanának az üresen maradt térre.

Hirdetés