Horrorfilmeket idéző önbíráskodás Franciaországban.
Egy francia üzletember úgy döntött: inkább nem terhelné a jogállami igazságszolgáltatási szerveket az őt egy alkalmazottja részéről ért sérelem miatt, ezért aztán manapság meglehetősen szokatlan eszközhöz folyamodott: úgy döntött, ő maga áll bosszút.
Az eset egy Wimereux nevű településen történt, ahol egy Thierry Behra nevű üzletember még 2017 nyarán azzal volt kénytelen szembesülni, hogy egyik ingatlanába betörtek, és kirabolták.
A rablók számos értékes tárgyat magukkal vittek.
A biztonsági kamerákról azonban megfeledkeztek, így aztán amikor az üzletember és számos más hozzá közel álló személy visszanézte a felvételeket,
Alapesetben ilyenkor az ember elbumlizik a legközelebbi rendőrőrsre, hogy feljelentést tegyen, de Behrat nem ilyen fából faragták: fegyvert ragadott, majd egy júliusi éjszakán többedmagával behatolt az elkövető lakásába, és családostul elrabolta.
Innentől kezdődött a kínzós horror:
de nem hiányzott a szimulált akasztás és a szintén szimulált vízbe fojtás sem.
Ezt követően hűtőszekrényekbe parancsolták őket, majd másnak autóba ültették és kipakolták őket az észak-franciaországi Chapelle-d'Armentières-ben.
Itt a megkínzott család tagjai a csendőrségre mentek, és feljelentést tettek megkínzójuk ellen.
Így aztán nem jött be az üzletember szándéka: a jogállami igazságszolgáltatási szervek mégiscsak működésbe léptek az ügy kapcsán, csak éppen nem kirablója, hanem ellene indítottak eljárást.
Harmadmagával előzetes letartóztatásba helyezték, de aztán 2019-ben eljárásjogi hiba miatt szabadlábra került.
Az ügyben rajtuk kívül további hét személy ellen zajlik még eljárás.
A helyi sajtó szerint szeptember végére születhet ítélet az ügyben, amelyben az üzletember ügyvédei egyébként azzal védekeznek, hogy semmi sem történt meg abból, amivel védencüket megvádolták, az egész csupán kitaláció.
Azért ha ez tényleg így van, az érintett család tagjainak meglehetősen élénk lehet a fantáziája.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.