// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Rezeg a léc: majdnem beteltek a sürgősségi helyek Romániában, kénytelenek bővíteni az osztályokat

// HIRDETÉS

A következő két hétben 280 új ággyal növelik a kapacitást.

Szombaton ismét rekordot döntött a kritikus állapotban lévő koronafertőzöttek száma, jelenleg 1249 embert kezelnek az ország sürgősségi osztályain.

Ezzel összefüggésben Nelu Tătaru egészségügyi miniszter elmondta, ez azért nagy gond, mert országszerte mindössze 1400 ágy áll rendelkezésre ezeken az osztályokon a kovidosok számára – a nem koronafertőzésben szenvedőknek persze vannak még helyek –, így elmentünk a falig, bármikor betelhetnek ezek a helyek.

A következő két hét során éppen ezért országszerte 280 új intenzíves hellyel egészítik ki a meglévőket.

Azt már régóta tudni lehet, hogy a hazai járványkezelés Achilles-sarkát éppen ez a terület jelenti, mert bár a kórházak amúgy is általánosan túlterheltek, a halálozási ráta nagyban függ attól, hogy van-e elég hely és lélegeztetőgép az intenzív osztályon a kritikus esetek számára.

Bár a napi esetszámok a szigorú megszorításoknak köszönhetően jelenleg csökkenőben vannak, ez még korántsem jelenti azt, hogy a kórházak kint vannak a csávából. A temesvári Victor Babeș kórház menedzsere, Cristian Oancea nemrég például rámutatott, hogy bár alapvetően kevesebb koronafertőzött érkezik hozzájuk az utóbbi időben, ezek között egyre nagyobb arányban fordulnak elő a kritikus esetek, az emberek ugyanis nem fordulnak időben orvoshoz, sokan csak akkor amikor már nagyon súlyosak a tüneteik, így egyből az intenzívre kell beutalni őket.

A legtöbb intenzív osztályos hely Bukarestben van, a fővárost pedig Kolozs megye követi, ahol jelenleg 75 ilyen ágy áll rendelkezésre, de a prefektus, Mircea Abrudean szerint a következő napokban 101-re növelik ezt a számot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.