Részegen jelent meg az autóvezetői vizsgáján egy férfi

A vizsgáztató rendőr azonban kiszúrta, hogy valami nem stimmel.

Hirdetés

Nehéz a jogosítványszerzésben reménykedő jelölteket az autóvezetői vizsgán kísérő és elbíráló rendőrök sorsa. Nem csupán azért, mert a vizsgadrukk miatt egyes vizsgázók még az átlagosnál is hajlamosabbak hibázni, hanem azért is, mert néha meglehetősen furcsa dolgokat művelnek.

Mint az a 40 éves férfi, aki csütörtökön a dél-romániai Dolj megyében jelentkezett gyakorlati vizsgára, hogy C típusú jogosítványt szerezzen.

Az illető ugyanis tökrészegen kísérelt meg átmenni a vizsgán.

Ráadásul ezt nem is igyekezett palástolni: maga a vizsgáztató jelezte, hogy a férfi bűzlik az alkoholtól.

Ezt jelezte is a kollégáknak, akik azonnal léptek: megszondáztatták a szépreményű jelöltet, a szonda pedig igazolta a gyanút.

A leheletében ugyanis literenként 0,42 milligramm alkoholt mutatott ki.

Ennek nyomán a férfi búcsúzhatott a jogsi megszerzésének lehetőségétől, azonnal elhúzták a vizsgán.

Hirdetés

Az ügy pikantériája, hogy korábban már volt C kategóriájú jogosítványa, de azt éppen azért érvénytelenítették, mert ittasan vezetett.

Lehet, hogy most éppen a vizsgadrukk ellensúlyozása érdekében poharazgatott egy kicsit.

De mint látható, nagyon nem jött be az ötlet.

Hirdetés