// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Pénteki hírmix: Bukarestben kezdenek megijedni az AUR felemelkedésétől. RoAlert: vihar, medve, orosz drón!

// HIRDETÉS

Az egyetemisták pedig szinte ingyen utazhatnak majd vonattal. Pénteki hírösszefoglalónk.

A választási hatóság megbolhássza az AUR kasszáját, hogy megnézze, Simonék mire költik a pénzt

A pártoknak járó állami finanszírozás felügyeletében illetékes Országos Választási Hatóság (AEP) ellenőrzést indított a Románok Egységéért Szövetségnél (AUR), hogy megvizsgálja: hogyan költi el George Simion pártja az állami támogatást és az egyéb forrásból származó pénzeket.

Toni Greblă AEP-elnök szerint a szeptember elsején indult ellenőrzés még legalább két hétig tart. Az intézményvezető azt mondta: a vizsgálatot a rengeteg panasztétel és a médiában megjelent információk alapján indították.

George Simion pártelnök egyrészt természetesnek, másrészt pedig erőltetettnek nevezte a fejleményeket. Szerinte a Románia Megmentéséért Szövetség (USR) és civil szervezetek rengeteg panaszt nyújtottak be az AUR ellen a választási hatóságnál.

Simion szerint politikai ellenfeleiket az zavarja, hogy az AUR postán küldött kampányszórólapokat az embreknek és egészségügyi karavánt szervezett olyan településekre, ahol nincs orvosi ellátás. „De mi legalább az országban tartottuk a pénzt, nem adtuk a Google-nek és a Facebooknak” – jegyezte meg. A párt ezenkívül iskolatáska-adományozó akciót is indított, amelynek során húszezer, tanszereket tartalmazó iskolatáskát adományozott rászoruló gyerekeknek.

Az AEP adatai szerint egyébként az AUR parlamenti jelenlétének első két évében 38,26 millió lejt kapott az államtól, de ebből csak 128 lejt költött el. Az első komolyabb összeg – 12,8 millió lej – elköltését csak az idei első félévben jelentette a párt.

Az AUR népszerűsége a párt megalakulása ás parlamentbe kerülése óta folyamatosan növekszik, nemrég a második legtámogatottabb alakulatként szerepelt egy közvélemény-kutatásban a PSD mögött, egy másik felmérés pedig egyenesen az első helyre mérte az európai uniós választások viszonylatában.

RO-Alert: Vigyázat, vihar, medve, orosz harci drón!

Ezután nem csak vihar közeledtére, kánikulára vagy medve jelenlétére fog majd figyelmeztetés megjelenni a mobiltelefonokon a RO-Alert szolgáltatáson keresztül, hanem arra is, ha az ukrán–román határ közelében zajló harci tevékenység megzavarhatja a közelben élők életét. Erről a a sürgősségi esetek kezelésével foglalkozó országos hatóság (CNSU) adott ki egy határozatot.

A lépésre azt követően kerül sor, hogy a hét elején Tulcea megyében, a Duna romániai partján lezuhantak egy orosz támadó drón maradványai, miután az izmaili kikötőt védő ukrán légvédelem eltalálta.

Az, hogy melyik határ menti térségben kapja meg a lakosság a riasztást, a védelmi minisztérium határozza majd meg a rendelkezésére álló információk alapján.

A határozat arról is rendelkezik, hogy az Izmaillal szemközti Duna-parton fekvő romániai településen a védelmi minisztérium óvóhelyeket épít a lakosság számára.

Mégis lesz vasúti utazási kedvezmény az egyetemistáknak, ráadásul jobb, mint eddig

Néhány napja a CFR Utasszállító még berzenkedett attól, hogy az egyetemistáknak utazási kedvezményt biztosítson, pénteken azonban a kormányzat bejelentette: lesz árengedmény, nem is akármilyen.

Ligia Deca oktatásügyi miniszter közlése szerint a pénteki kormányülésen döntés született ebben a témában.

Az egyik kormányhatározat szerint az akkreditált elemi, gimnáziumi és középiskolai oktatásban tanuló gyerekek ingyenesen vehetik igénybe a helyi és megyei tömegközlekedés minden formáját (közúti, vasúti, vízi közlekedés). Vonattal a tanév idején, másodosztályon utazhatnak ingyenesen a diákok. A helyi, megyei és megyeközi közúti tömegközlekedésben a tanulók a lakhelyük és az iskolájuk települése közötti vonalakon buszozhatnak ingyen.

Az felsőoktatásra vonatkozó határozat értelmében az egyetemisták nem az eddigi 50 százalékos, hanem 90 százalékos kedvezményt kapnak, ha vonattal utaznak, másodosztályon. Egy másik fontos módosítás az, hogy 30 évre emelték a kedvezmény igénybe vételének korhatárát. Ingyenesen vonatozhatnak azok az egyetemisták, akiknek egyik vagy mindkét szülője elhunyt, vagy akik gyermekotthonokban nőttel fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.