Sőt, le is köcsögözték. Hiába, Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Van ez a konstancai ortodox érsek, bizonyos Teodosie. Aki jobban keres mint maga Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök. És akit nem csak a Jóisten látogatott meg, hanem a korrupcióellenes ügyészség is. És aki az igaz hit nevében magasról tojt a járványügyi intézkedésekre.
Nos, ez a Teodosie nemrég kitalálta, hogy ismét lepörgeti a feltámadási rítust. Nem vicc! Mert hogy húsvétkor szükségállapot volt és az ortodox hívők nem részesülhettek a szentségből, ahogy elő van írva. Na, akkor május 26-án éjfélkor (május 27. a húsvéti utóünnep utolsó napja az ortodox liturgia szerint) ő majd csinál még egy fordulót. Mert – figyelem! – a hívők ezt így akarták.
Persze, sokan felvonták a szemöldöküket, hogy akkor ez most hogy is van. A szekuláris körök azért, mert ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy nagyobb tömegek gyűlnek össze és hát ez tilos, tekintettel a szükségállapotot felváltó vészhelyzet előírásaira. Az egy kanálkával való szentségosztás és a fertőzésveszély közti szoros összefüggésről nem is beszélve. Az ortodox pátriárkia azért, mert kicsit ciki, hogy az egyik főemberük felrúgja a szabályokat. Született is egy nyilatkozat, miszerint az újrajátszandó húsvétot Teodosie mester a saját, igen hosszú szakállára csinálja. Továbbá finom utalás történt arra is, hogy húsvét csak egyszer van egy évben és pont.
A lázadó Teodosie viszont erre is vállat vont. És szerdán éjfél előtt picivel megtörtént a csoda. Konstanca templomaiban felfénylettek a gyertyák, felhangzottak az egyházi énekek satöbbi. Igen ám, de egy másik csoda is történt. Ahol húsvétkor általában emberek ezrei hömpölyögnek, most alig lézengett néhány ember. Úgy tűnik, az egyszerű hívőket sem igazán izzította be Teodosie mester. A legtöbben persze ott voltak (száz-kétszáz fő), ahol maga a lázadó érsek misézett. És ahogy az ilyen vitatott alkalmakkor lenni szokott, nem csak áldás kísérte az eseményt. Egy felháborodott polgár bekiabált:
A polgár sátánnak is nevezte Teodosie mestert, mielőtt a rendőrök szépen megkérték, fáradjon velük.
Persze, azt is mondhatnánk, á, csak a szokásos bunkózás. Ám azt azért ne feledjük: nagyon túl kell feszíteni a húrt, hogy egy ortodox ember (még ha nem lelkes hívő is) így kifakadjon egy vallási vezetőre, élőben. És az olyan dilemmás kérdésekről még nem is esett szó, hogy most akkor két Jézus van? Vagy egy, aki kétszer is feltámadt egy évben? Vajon mihez kezd ezzel a merőben szokatlan teológiai helyzettel az ortodoxia?
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.