Köszönőlevelet küldött Orbán Viktor, Magyarország ötödik mandátumát töltő miniszterelnöke a bukaresti, jobbközép irányultságú România Liberă napilap egyik vezető publicistájának, Marius Ghilezannak. Az újságíró – mint megjegyzi – eredetileg nem akarta közzétenni a levelet, de barátai unszolására mégis megtette: cikkében olvasható a magyar nyelvű miniszterelnöki üdvözlet fakszimile változata is.

Orbán a magyarországi választásokon elért, minden eddiginél nagyobb Fidesz-győzelem említésével kezdi a levelét, és többek közt ezt írja:

„Óriási erők mozdultak meg ellenünk. És mi mégis nagy gőzelmet arattunk. Ahogy Churchill mondta egyszer: »Nincs semmi pezsdítőbb annál, mint mikor rálőnek az emberre, de nem találják el.« A nagy győzelem viszont nagy felelősséggel is jár.”

Ezután a miniszterelnök némi óvatos önkritikát is gyakorol, és hitet tesz Magyarország nyugati orientációja mellett:

„Nem gondoljuk azt, hogy mindenben igazunk van, és nem gondoljuk azt, hogy mindenkinek azt kellene csinálnia, amit mi csinálunk. De azt igenis gondoljuk, hogy ezeknek az értékeknek helyük van »a nap alatt«. Különösen is helyük van abban a nyugati világban, amelynek mi is részei vagyunk, és amelynek a legfőbb rendező elve a szabadság.”

A szabadság kapcsán Ghilezan arról ír, hogy mi a szabadságunkat 1989 decemberében a diktatúra sortüzében állva nyertük vissza, és megemlékezik arról, amikor Temesváron, az opera és a székesegyház között vonulva százezrekkel együtt skandálta a kommunista-ateista rendszer ellenében: „Van Isten!” Mint megjegyzi, kár volt a kiontott vérért, mert Romániának azóta sem igazán voltak patrióta vezetői.

Orbán Viktor így zárja neki címzett levelét:

Hirdetés

„Azért bátorkodtam levélben fordulni Önhöz, mert úgy látom, hogy Ön is azok közé tartozik, akinek fontosak ezek az értékek és aki megértéssel fordul a magyar nemzet ezen vállalásai felé. Bizonyára ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években Ön személyesen is kiállt Magyarország mellett és az országunkat ért igazságtalan támadásokkal szemben. Engedje meg, hogy ezért a kiállásáért ezúton is tolmácsoljam Önnek a magyar nép köszönetét, valamint arra kérjem, hogy továbbra is vállvetve küzdjünk a közösen vallott értékeink megőrzéséért és megerősítéséért!”

Ghilezan felidézi, hogy gyermekkorát a bánsági, magyar többségű Igazfalván töltötte – édesapja ott volt orvos –, ahonnan azért küldték el Temesvárra ötéves korában, mert jobban beszélt magyarul, mint románul. Irma néni, a dajkája ugyanis mindig azt mondta: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.”