// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Oda jutottunk, hogy még a PSD elnökében is jobban bíznak az emberek, mint Iohannisban

// HIRDETÉS

Szépen ledolgozta magát egykori pártjával együtt, a szociáldemokraták pedig dörzsölhetik a markukat.

2022 nyarára oda jutottunk, hogy Romániában immár nem csupán a Szociáldemokrata Párt (PSD) a legnépszerűbb párt, de már a PSD egyik legszürkébb elnöke is az a politikus lehet, akiről a legtöbben mondják, hogy megbíznak benne.

Az Avangarde közvélemény-kutató cég legfrissebb, kedden közzé tett felmérése szerint a kormány legerősebb pártját adó PSD támogatottságát továbbra sem igazán erodálja, hogy felhagyott az ellenzéki szereppel: ha most vasárnap tartanák a választásokat,

37 százalékkal húzná be az első helyet.

A második helyen a szintén kormányon levő Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll, amely továbbra is képtelen feltornászni támogatottságát: 23 százaléknyian mondták azt, hogy rá szavaznának.

A Románok Egységéért Szövetség (AUR) számára is elmúltak már azok a szép idők, amikor még a második helyért viaskodott a PNL-lel: jócskán lemaradva, 11 százalékkal a harmadik.

A kormányt megjárt, de egy ideje ismét ellenzékben senyvedő Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 10 százalék alatt tanyázik: 9 százaléknyian voksolnának rá.

Az ötödik helyen a szintén kormányon levő RMDSZ áll 5 százalékkal,

vagyis a magyar szervezet megugraná a parlamenti küszöböt, ha most vasárnap lennének a választások.

Több párt nem jutna be a törvényhozásba, a Népi Mozgalom Párt (PMP) 4 százalékkal következik a sorban.

A felmérésben rákérdeztek ara is, hogy melyik vezető politikusban mennyire bíznak meg az emberek.

Az első helyen némi meglepetésre Marcel Ciolacu, a PSD elnöke végzett, igaz, kétes a dicsősége, hiszen 25 százaléknyian mondták azt, hogy inkább bíznak benne, de 61 százaléknyian inkább nem.

Minden esetre jellemző, hogy jelenleg egy ennyire karizmátlan pártelnöknek a legmagasabb a bizalmi indexe.

A második helyen Nicolae Ciucă miniszterelnök áll, akiben a válaszadók 18 százaléka bízik, míg Klaus Iohannis államfő, aki korábban egy ország üdvöskéjeként szinte kirobbanthatatlan volt az első helyről, bizalmi indexe pedig az eget vertdeste, most csak a harmadik, 15 százalékkal.

És ezzel nem is sokkal előzi meg a szélsőséges AUR elnökét, a 11 százalékos George Simiont.

A felmérés július 22. és 31. között készült 902 fős mintán, a hibahatár 3,4 százalékos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.