Reméljük, mindenki átérzi ennek a súlyát.
Az utóbbi években naponta több hír is napvilágot látott arról, hogy Nagyvárad megkísérel kitörni abból a szürke zónából, amelybe a trianoni diktátum utáni határ menti peremlét kárhoztatta, és megpróbálja visszaszerezni jól megérdemelt, régi helyét a közismert és közkedvelt idegenforgalmi célpontok között.
Ezt célozzák a közterület- és ingatlanfelújítások, amelyek egy része az örök elégedetlenkedők részéről örök elégedetlenkedést vált ki, a várost szerető polgárok és lokálpatrióták nagy része viszont örül nekik (már persze a nyilvánvaló balfogásokat kivéve, mint a Szent László-tér akasztófaszerű, szecessziós környezetben túlságosan modern lámpaoszlopai, vagy a Kávlária domb kegyetlenül elszúrt rendbe tétele, amelyet sikerült olyan dilettáns és pancser módon megoldani, hogy az első komolyabb eső után az egész létesítmény leszánkózott a domb aljába).
És ezt szolgálja a legújabb siker is: a kormány csütörtök esti ülésén – helyt adva az önkormányzat kérésének – országos jelentőségű idegenforgalmi helyszínné nyilvánította a történelmi belvárost, illetve a Sebes-Körös part menti sétányainak övezetét.
Ez nem csupán egy jól hangzó titulus: megkönnyíti, hogy az önkormányzat ilyen minőségben még az eddiginél is több vissza nem térítendő EU-s fejlesztési forráshoz jusson hozzá.
A pályázathoz az idegenforgalmi célpontok mentén útvonalakat terveztek, melyek egy összehangolt koncepció részeként bekapcsolódhatnak a város turisztikai vérkeringésébe. A gazdasági minisztérium illetékesei persze korábban bejárták a várost, hogy meggyőződjenek, Nagyvárad eleget tesz a feltételeknek.
És mostantól az idegenforgalmi övezetekben működő vendéglátóhelyeknek is szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük.
A koncepció részeként említve a Nagyvárad-Őssi strand mellett építendő újabb élményfürdő, amely a második ilyen lesz a város strand helyén megépült, népszerű akvapark után.
Amúgy más partiumi és erdélyi helyszínek is kaptak kiemelt idegenforgalmi besorolást.
Így országos jelentőségű idegenforgalmi célpont lett a Szatmár megyei Tasnád valamint a Krassó-Szörény megyei Borló is.
Emellett helyi érdekű idegenforgalmi célponttá „ütötték” a Máramaros megyei Miszmogyoróst, a Szatmár megyei Vámfalut és a Kolozs megyei Zsukot is.
Mondjuk, ennél frusztrálóbb időpontot, amikor a járvány miatt az idegenforgalmi idénynek – hogy a klasszikust idézzük – kampó, nehezen lehetett volna találni a döntésre.
De reméljük, már nem kell sokáig várni arra, hogy ismét elözönöljék a turisták a belvárost, hogy ne lehessen tőlük helyet találni az amúgy turistalehúzó árakat alkalmazó teraszokon.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.