Népvándorlás: egy nap alatt több mint negyven migránst füleltek le a Bihar és Arad megyei határrendészek

Több helyszínen is megpróbáltak Magyarországra jutni a közel-keleti bevándorlók.

Hirdetés

Termékeny napjuk volt a határrendészeknek az elmúlt 24 órában – már ha a termékenységet abban mérjük, hány közel-keleti migránst fülelnek le a határon.

A határrendészet csütörtöki közlése szerint az elmúlt nap igencsak bőkezűen ontotta a wannabe illegális határátlépőket: több mint negyvenet sikerült közülük elkapni.

A pálmát az érmelléki határrendészet munkatársai viszik el, akik egy, az illegális bevándorlók kiszűrésére szervezett akció során Érsemjén területén állítottak meg ez Romániában bejegyzett kisbuszt.

Amelyben – kisbusz ide vagy oda – 27 migránst találtak.

Az illegális bevándorlók Szíria és Palesztina területéről érkeztek, közülük 21-en 20 és 40 év közötti felnőttek, hatan pedig 8 és 16 év közötti kis-, illetve fiatalkorúak.

Mindannyian azt mondták, hogy természetesen nem Magyarország lett volna az utazás végcélja, hanem Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

Az Arad megyei Varsándon egy romániai sofőr vezette, Franciaországba préselt falemezt szállító kamiont ellenőriztek a határrendészek, miután fülest kaptak, hogy valami nincs rendben vele.

Hirdetés

És a füles igaznak bizonyult: a raktérben hat, 18 és 29 év közötti életkorú afgánt találtak, akik korábban Romániában folyamodtak menedékjogért.

De aztán úgy gondolták, Nyugaton mégiscsak több babér teremhet nekik.

Ugyanott egy másik, Magyarországra tartó, szintén román sofőr vezette kamionban négy, 17 és 24 év közötti életkorú afgánt találtak – akárcsak a másik társaság tagjai, korábban ők is menedékjogot kértek Romániában.

A nagylaki autópálya-határátkelőnél a változatosság kedvéért nem román, hanem magyar sofőr vezette a kamiont, amely csomagolóanyagot szállított Magyarországra.

Abban viszont nem volt különbség, hogy ebben is afgánok potyautaztak: szám szerint öten.

Persze ők is menedékkérőként próbáltak meglépni Romániából.

Természetesen mindannyiukat előállították, hogy kiderítsék, hogyan jutottak fel a járművekre, és azt is vizsgálják, a sofőrök tudtak-e arról, hogy a rakterükben illegális bevándorlókat is szállítanak.

Hirdetés