Nemzeti zsaruk, előre! Átkeresztelné az országos rendőrséget az új belügyminiszter

Ez most a megtépázott hírnevű belügyminisztérium legnagyobb problémája.

Hirdetés

Marcel Vela frissen kinevezett belügyminiszternek még a nevét sem jegyeztük meg, az első reformötletével viszont máris sikerült vitára invitálnia az internet népét.

Legfrissebb nyilatkozata alapján Vela úr úgy érzékeli, minisztériumának most az lenne a legégetőbb problémája, hogy átnevezze az országos rendőrséget, melyet a tervei szerint Poliţia Română helyett Poliţia Naţională-nak neveznének.

A névváltoztatást persze nem azzal indokolta, hogy az országos rendőrséget azért kell nemzetinek nevezni, mert a román nemzetet képviselik (mert ugye Romániában a románok élnek…), ezen nem is csodálkoznánk, hanem azzal, hogy ideje lenne pontosabban megkülönböztetni a helyi rendőrségtől.

Logikus, igaz? Nem a hatásköröket kell pontosabban szétválasztani, és nem is az évek óta bírált (és olykor haszontalannak tűnő) helyi rendőrséget kell újraszervezni, hanem az országos intézménynél kell márkaváltást eszközölni.

A reformtervet persze komoly közvita fogja megelőzni – ígéri a miniszter, akinek állítólag maguk a rendőrök vetették fel a rebranding ötletét.

Hirdetés