Illusztráció / Pixabay

Emelkedni kezdett az új fertőzöttek száma, nemsokára jöhet a harmadik oltásadag, de a vírus delta variánsa is

Ez már a járvány negyedik hulláma lenne?

Hirdetés

A negyedik járványhullám elkerülhetetlen voltára már hetek óta figyelmeztetnek a hatóságok, bár némi eltolódás is megfigyelhető az európai országok között, hiszen míg Nagy-Britanniában hétfőn oldották fel a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozásokat, addig Franciaországban éppen ma, azaz kedden jelentették be, hogy elkezdődött a negyedik hullám, ami szigorú óvintézkedések bevezetését vonja maga után.

Tény, hogy Európa-szerte egyre több országban kezdtek növekedni a járványszámok, és a tendencia sajnos utolérte Romániát is:

több mint egy hónapja nem regisztráltak ennyi új fertőzöttet, mint a keddi napon.

A 95 új eset nem tűnik soknak, ahhoz képest, hogy áprilisban még a hatezret súrolta a napi fertőzöttek száma, viszont abból a szempontból fontos ez az adat, hogy egy fordulatot jelez a május vége óta tartó folyamatos csökkenésben. A 95 új esetet 31 286 teszt alapján azonosították be.

A keddi járványstatisztika többi száma egyelőre az elmúlt hetek átlagának felel meg: négy fertőzött meghalt (egy haláleset még tavaly történt, csak most vették nyilvántartásba), a kórházakban 244 koronavírusos beteget ápolnak, ebből 36-an vannak az intenzív osztályon.

A lakosságarányos fertőzési ráta minden megyében 1 százalék alatt van, a legmagasabb Kolozs és Szatmár megyében (0,06 ezrelék).

Az oltakozási kedv sajnos továbbra sem dönt csúcsokat, azonban a lakosság 44%-a már immunis a koronavírusra az oltás vagy a betegség átvészelése révén. Egyedül Kolozs és Ilfov megye, illetve Bukarest érte el a 60%-os átoltottságot. Kevésbé jó hír, hogy 25 megyében még csak a lakosság 20%-a van védve.

Augusztus végére a vírus delta variánsa domináns lesz egész Európában, így Romániában is,

Hirdetés

ezért várhatóan lassan, de folyamatosan növekedni fog az új megbetegedések száma – mondta kedden Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampányt irányító katonaorvos. Ez azért veszélyes, mivel a delta variáns két és félszeresére emeli a beoltatlan emberek kórházba kerülésének kockázatát a korábbi változatokhoz képest. A delta variáns ráadásul jóval könnyebben terjed, minden fertőzött személy 6-7 másik embernek adja tovább a vírust.

Egyre aktuálisabb a kérdés, hogy szükség van-e egy harmadik oltásra. Florin Cîțu kormányfő ezzel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a szakértők fognak ebben a kérdésben dönteni, de az eddigi tárgyalások ebbe az irányba mutatnak.

Vagyis valószínű, hogy szükséges lesz egy harmadik oltásadag is.

Na és hogyan készül Románia a járvány negyedik hullámára? A miniszterelnök szerint továbbra is az oltás az egyetlen megoldás a hatóságok kezében az újabb járványhullámok kockázatainak enyhítésére.

Arról azonban egyelőre nincs szó – mondja a miniszterelnök –, hogy az oltást kötelezővé tennék, az egészségügyi személyzet számára sem. Ráadásul augusztus 1-jétől további lazítások várhatók. Ezeket Cîţu egyelőre nem részletezte, azt viszont elmondta, hogy a szabadtéri rendezényeken részt vevők számára vonatkoznak majd. Viszont a beltári maszkhasználat továbbra is kötelező lesz.

Hirdetés