A Kolozs megyei prefektus elutasító válasza ellenére júniusban kísérleti óriáskoncerttel indítaná be a fesztiválüzemet a kincses városban.
Annyira megragadta a Barcelonában megtartott tesztkoncert, hogy azóta sem túl elszakadni a témától Emil Boc polgármester. Nem véletlenül: Kolozsvár számára az elmúlt években jelentős bevételt jelentettek a grandiózus zenei, sport vagy kulturális események, melyek állandó pörgésben tartották a turizmust és a helyi gazdaságot. A koronavírus-járvány miatt ez az iparág is leállt, nemcsak nálunk, hanem gyakorlatilag mindenhol, és
Egy év után kezdtek el kísérletezni, miként lehet újra járványbiztos keretek között koncerteket szervezni, az egyik első tesztkoncertet Barcelonában tartották. Az ötezres rockkoncerten nem tartottak távolságot a résztvevők egymástól, de mindenkin volt maszk, ugyanakkor a bejáratnál antigén gyorsteszteket végeztek, aminek az árát belefoglalták a jegybe. Mindössze nyolc személynek kellett kihagynia a koncertet a pozitív teszteredmény miatt.
Ennek mintájára Emil Boc március végén állt elő a javaslattal, hogy Kolozsváron is hasonló koncertet kellene szervezni. Lelkesedését azt sem törte meg, hogy
A Kolozs megyei prefektus, Tasnádi Szilárd – akinek a kinevezését nem fogadta örömmel a helyi PNL –, visszautasította a javaslatot mondván, a kórházakban nincs több szabad ágy, ilyen keretek között Kolozsvár nem engedheti meg magának a kísérleti koncertet.
Ha bárki is azt várta Emil Boctól, hogy visszalép az ötlettől a prefektus intésére, akkor tévedett. Két héttel az elutasító válasz után most azt nyilatkozta, hogy
Persze, ennek feltétele, hogy a barcelonai konklúziók ígéretesek legyenek. Gondolnunk kell azokra, akik egyre rosszabbul viszik a járvány miatt, újra kell indítani a gazdaságot – érvelt az elöljáró. Természetesen a hatóságoknak kellene meghatározniuk, milyen keretek között lehetséges az eseményszervezés beindítása, például az oltási igazolás, a gyorsteszt vagy a PCR-teszt felmutatásához kössék a részvételt.
A kulturális minisztérium egyébként már korábban tárgyalt ezekről a kérdésekről a fesztiválszervezőkkel, szintén nyárára tervezve az indulást.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.