// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Nem szabad a tánc: ezeket a korlátozásokat fogadta el a kormány

// HIRDETÉS

Nem minden, előzetesen megszellőztetett megszorítást vezetnek be.

Immár hivatalos, hogy további szigorításról dönthetnek a helyi hatóságok a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében azokban a megyékben, illetve azokon a településeken, amelyeket az ország többi részéhez képest jobban sújt a járvány.

A kormány szerda esti ülésén fogadta el az erről szóló rendeletet, amelyben azonban nem szerepel minden, korábban nyilvánosságra került korlátozás.

Ami viszont igen, az az utcai maszkviselés kötelezettsége: azokon a településeken, ahol a járvány jelentősebb méreteket öltött, a megyei katasztrófavédelmi bizottság dönthet arról, hogy ott, ahol tömeg alakulhat ki, és nem lehetséges a másfél méteres távolság tartása – piacok, vásárok, buszmegállók, vasútállomások, tengerparti sétányok, nyilvános ünnepségek vagy zarándoklatok helyszínei, idegenforgalmi látványosságok külső terei – kötelező legyen a szájmaszk viselése.

A helyszínek kiválasztása és a maszkviselési időintervallum kijelölése a helyi illetékesek reszortja – Brassóban például már el is döntötték, hogy a sétálóövezetekben is maszkviselésre kényszerítik az embereket. Ennek betartását az egészségügyi és a belügyi tárca ellenőrzi majd.

Emellett a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek tiszteletben kell tartaniuk a megyei katasztrófavédelmi bizottság nyitvatartás korlátozására vonatkozó rendelkezéseit – vagyis ha az illetékesek úgy döntenek, este 11-kor mindenkinek be kell zárnia.

Az üzemeltetők egyúttal csak annyi vendéget szolgálhatnak ki, ahány ülőhellyel rendelkezik a terasz, és kötelesek megakadályozni az emberek közötti fizikai interakciót.

Ami – ahogy Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős államtitkár elmondta – azt jelenti, hogy természetesen a csoportos tánc is tilos.

Ezt azért érdemes megjegyezni, mert kiszivárgott, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a kormány nem tiltja be a táncot, de az államtitkár elmagyarázta, hogy a tiltott fizikai interakció a táncot is magába foglalja.

Nem került bele viszont a rendeletbe a tengerparti plázsokon bevezetendő újabb korlátozás, amely értelmében csak a házaspárok, illetve a kisgyerekek és azok kísérőinek napozóágyai lehetnek két méternél közelebb egymáshoz.

Arafat szerint végül rájöttek, hogy a tengerparti strandokon alkalmazandó korlátozásokat már az eddigi rendelkezések is rögzítik.

Már csak be kellene tartani őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro