Nem sokat ér a minimálbér 70 lejes megemelése, ha közben az árak az egekbe szöknek

Ötvenhat országot hasonlítottak össze az aktuális minimálbér alapján. Románia nem túl előkelő helyen szerepel a ranglistán.

Hirdetés

Nem kell ahhoz nemzetközi tanulmányokat olvasni, hogy tudjuk, nem könnyű manapság megélni egy alacsony fizetésből Romániában. Az árak látványosan nőttek, a minimálbér bruttó 70 lejes megemelése pedig arra sem elég, hogy ellensúlyozza a drágulásokat. A Picodi 56 ország friss adatait hasonlította össze, eszerint a 3%-os romániai emelés a 32. helyre elég. Ezzel Románia hozzávetőlegesen egy szinten áll Magyarországgal, ahol jelenleg 297 euró a kötelező legkisebb munkabér, fontos azonban megjegyezni, hogy az anyaországban 2009 óta nem volt növekedés.

Talán meglepő, hogy a lista első helyén Ukrajna áll, ahol noha 27%-kal emeltek a minimálbéren, ezzel együtt is az egyik legalacsonyabb szinten maradt. Törökországban 21,6%-kal tornázták fel a minimálbér összegét, Csehországban 11,6%-kal, Németországban pedig mindössze 1,5%-kal. Érdekességként említjük meg, hogy vannak országok, például a Fülöp-szigetek és Hong Kong, ahol a minimálbérből élők adómentességet kapnak. Mivel óriási eltérések vannak a nettó és a bruttó értékek között, a tanulmány készítői csak a kézhez kapott bér összegére alapozták a számításaikat.

Hogy mennyit ér a minimálbér az egyes országokban? Az akkor derül ki, amikor az összeget összehasonlítjuk az alapélelmiszerek árával. Egy nyolctételes bevásárlókosár összeállításakor kiderül, hogy Romániában 337,22 lejből lehet megvásárolni az alapvető élelmiszereket (az egy hónapra elegendő kenyér, tej, tojás, stb.) ami 7,1%-kal több, mint az előző évben. Ha aszerint rangsoroljuk az országokat, hogy egy minimálbérből mennyi megy el az alapélelmiszerekre, akkor Magyarország (23,9%) és Románia (24,3%) egy szinten mozog.

Hirdetés