Egyéb furcsa dolgokat is művelt tizenöt évnyi pályafutása során.
Önmagában már az is szokatlan, hogy egy nőgyógyász rablás miatt álljon bíróság elé, a piteşti-i Nataşa Neniţoiu viszont a bizonyítékok szerint ennél sokkal durvább dolgokat is művelt pácienseivel. Az ügyét márciusban tárgyalja a törvényszék, miután a tavaly egy páciense és kísérője csúnya összetűzésbe keveredett vele.
A vádirat szerint a két megvert nő egy terhességmegszakítás végett kereste fel Nataşa Neniţoiu nőgyógyászati rendelőjét. Bár a telefonos egyeztetés során a nőgyógyász nem árulta el, hogy mennyiért végzi el a beavatkozást, a helyszínen sikerült megegyezni 500 lejben. A műtét közben a nőgyógyász vulgáris, agresszív magatartást tanúsított a pácienssel szemben, elvette a telefonját, mert azt hitte, hogy videófelvételt készít róla. A beavatkozás után újabb 200 lejt követelt az abortuszon átesett nőtől. A nézeteltérés annyira elfajult, hogy a nőgyógyász kikapta a kísérő kezéből a hátizsákját, és azzal ütlegelni kezdte a két nőt, majd rugdosásba kezdett. Egyikőjük hívni akarta a rendőrséget, erre Nataşa Neniţoiu bezárta őket a váróterembe. Az egyik nő élettársa végül a segítségükre sietett, de a nőgyógyász továbbra is őrült módjára viselkedett, és nem akarta visszaadni páciense cuccait.
Mint kiderült, a doktornő ellen már 2006-ban is feljelentést tettek, a legelső konkrét intézkedést vele szemben mégis csak 2014-ben tették a hatóságok. Akkor egy 24 éves nő azzal gyanúsította, hogy egy rutin nőgyógyászati vizsgálat közben átszakította a szűzhártyáját. A rendőrségi feljelentés nyomán a közegészségügyi igazgatóság átfogó ellenőrzésbe kezdett, és rengeteg szabálytalanságot fedezett fel a Piteşti központjában található rendelőben. Ekkor 50 ezer lejre büntették. Mint kiderült, a rendelő nem rendelkezett működési engedéllyel, Nataşa Neniţoiu pedig nem volt beregisztrálva az orvosok egységes nyilvántartásába, így nem is praktizálhatott volna.
Az ellene zajló mostani eljárás hírére egyre több páciens jelentkezett, hogy elmondja, milyen durva bánásmódban részesült Nataşa Neniţoiu rendelőjében. Egyikőjük arra panaszkodott, hogy az asszisztensnő követte az utcán, mert a nőgyógyász azt gyanította, hogy ellopott valamit a rendelőből. Egy másik fiatal lányt fizikailag bántalmazott.
Nataşa Neniţoiu tizenöt éve praktizál, de ha minden vád beigazolódik, az várhatóan a nem túl fényes karrierje végét fogja jelenteni.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.