Fotó: Facebook/AMP Libearty – Bear Sanctuary

Nem a háború elől, de hozzánk menekült Masha, az ukrán cirkuszi medve

19 éven át szórakoztatta a közönséget, de végre kipihenheti a fellépések és a fogság fáradalmait.

Hirdetés

Végre megérkezett az ukrán–román határra Masha (Mása), az ukrán cirkuszi medve. Ő nem a háború elől menekült el a hazájából, ellenkezőleg, éppen a háború miatt ért ide csak most. Eredetileg úgy tervezték, hogy március 1-jén érkezik meg a Brassó melletti Zernyesten található Libearty Medverezervátumba, ahol végre vadállathoz méltó, nyugodt körülmények között pihenheti ki a 19 éves cirkuszi pályafutását.

Amit meg is érdemel, hiszen alig néhány hetes volt, amikor elkezdték az idomítását, és egész életében karikákon és akadályokon kellett átugrania vagy éppen biciklin pedálozva kellett szórakoztatni a cirkuszi közönséget, az előadások között pedig egy szűk vasketrecben élt.

Az átszállítását az ukrajnai háború késleltette eddig, de hamarosan megérkezik a zernyesti rezervátumba, ahol egy állatorvos megvizsgálja, majd pedig el is kezdheti a nyugodt nyugdíjas éveit.

A mintegy 69 hektáron elterülő medvemenhely körülbelül 100 medve befogadására alkalmas. Az itt élő nagyvadak többsége fogságból szabadult, olyan példányok is vannak köztük, akik Mashához hasonlóan cirkuszi medvék voltak korábban. A világ egyik legnagyobb medverezervátumaként számon tartott zernyesti medvepark munkatársai Bálint-nap előtt például egy rendhagyó felhívással fordultak a nagyközönséghez.

Hirdetés