// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Most megtudhatja, kik és hogyan jelentkezhetnek a koronavírusosok számára létrehozott járóbeteg-kezelő központokban, és hogy pon

// HIRDETÉS

Az egészségügyi minisztérium közzétette a szükséges tudnivalókat.

Lassan működésbe lépnek azok a járóbeteg-kezelő központok, amelyeket az egészségügyi minisztérium azért hozott létre, hogy az enyhébb koronavírusos eseteket lássák el. A cél a kórházak sürgősségi osztályainak tehermentesítése, hiszen a sokkal gyorsabban terjedő omikron variáns által okozott ötödik hullámban sokkal több lesz a fertőzött, ami az egészségügyi rendszer számára is komoly gondokat okoz.

A járóbeteg-gondozó koronavírus-központokat már létező kórházakban hozták, illetve hozzák létre.

Fontos ugyanakkor, hogy nem lehet egyszerűen besétálni az utcáról még úgy sem, hogy nem kell beutalót kérni a háziorvostól.

Ehelyett ugyanis egy

pozitív gyorsteszteredmény szükséges, amit nem elegendő otthon elvégezni:

vagy akkreditált laboratóriumban kell elvégeztetni, vagy egy olyan háziorvosnál, aki erről szerződést kötött az egészségbiztosítóval.

Az egészségügyi illetékesek azt tanácsolják mindenkinek, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, hogy minél hamarabb jelentkezzenek egy járóbeteg-ellátóban, hogy kivizsgálják őket, és ha szükséges, megkaphatják a kezelést az antivirális gyógyszerekkel vagy a monoklonális antitest-készítményekkel.

Az igyekezet már csak azért is indokolt, mert az ilyen kezelések csak akkor hatékonyak, ha még az elején, a fertőzéstől számított első öt napban alkalmazzák őket.

Azt is megjegyzik, hogy ha az érintettnek van saját autója, inkább azzal menjen el a központba, és ne tömegközlekedéssel.

A páciens tünetei és esetleges társbetegségei függvényében az orvos eldönti, milyen vizsgálatokat rendel el, kérhet laboratóriumi vizsgálatot, de mellkasi röntgent vagy CT-t is.

A kockázati csoportokat is meghatározták: ide tartoznak a túlsúlyosak, a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek, akik szív- és érrendszeri megbetegedésben, krónikus légzőszervi betegségben szenvednek, immundepressziósak, cukorbetegek vagy krónikus veseelégtelenségben szenvednek.

Ha az orvos úgy értékeli, hogy a beteg állapota súlyos, kórházba utalja.

Ha nem, akkor járóbetegként kap ellátást a központban, egészségi állapotának nyomon követésével pedig a háziorvost bízzák meg.

Eddig 174 ilyen központ nyílt meg az országban, de összesen 230-at terveznek megnyitni.

A járóbeteg-központok listáját itt találhatja meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.