Most éppen horrorisztikus fertőzésszámmal és újabb szükségállapottal riogatnak

Egy hivatalos belső dokumentum szerint, amely a fizikai távolságtartás fájó hiányát rója fel.

Hirdetés

Miután a hatóságoknak a jelek szerint kezd kicsúszni a kezéből a koronavírus-járvány fölötti ellenőrzés, meglehetősen sötét képet vetítenek előre az illetékesek a következő két hónapra.

Nyilvánosságra került (természetesen csakis véletlenül) egy, az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság számára készült belső elemzés, amely szerint augusztus elejére az aktív esetek száma 20 és 24 ezer közötti lehet, de szeptemberre akár az egymilliót is elérheti.

A dokumentum szerint a fertőzések száma exponenciálisan növekszik, miután a távolságtartás szintje az áprilisira csökkent. Egy hét alatt például 54,3 százalékkal nőtt az aktív esetek száma.

Ez akár a szükségállapot ismételt bevezetését is maga után vonhatja, hiszen fennállnának a feltételek a szigorúbb korlátozó intézkedésekhez.

Az elemzés rámutat: ez abban az esetben következhet be, ha a polgárok a jelenlegi szinten tartják be (vagy inkább nem tartják be) a fizikai távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat.

Az elemzésben foglaltakat vasárnap este Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár is megerősítette, és ő is a polgárokat intette nagyobb óvatosságra.

Hirdetés

„Ha a lakosság nem tartja be az ajánlott minimális intézkedéseket, fennáll a veszélye, hogy a tanulmányban foglaltak valósággá váljanak. Ha folytatódik az aktív esetek növekedésének száma, tovább romolhat a romániai helyzet” – mondta Arafat.

Az államtitkár szerint jelenleg rossz irányba haladnak a dolgok, ezért továbbra is a zárt nyilvános terekben való maszkviselésre és a fizikai távolságtartás betartására buzdított.

Azt is elmondta: ha indokolt, helyi szintű karantént vezetnek be azokban a régiókban, ahol gócpontok alakulnak ki.

Hirdetés