// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Mindenki nyugodjon meg: Románia az orrától a farka végéig román katonai repülőgépet akar gyártani

// HIRDETÉS

A nagy cél érdekében a gazdasági miniszter meglátogatta a craiovai repülőgépgyárat. Légi kísérettel!

Az orosz-ukrán háború árnyékában nem csodálkozik azon senki, hogy a környező országok (és nem csak) vadul fegyverkezni kezdtek. Florin Spătaru román gazdasági miniszter már február elején belengette a hadiipar masszív fellendítését (akkor talán ő sem gondolta még, hogy a terv hamarosan nemzetbiztonsági prioritássá válik), akkoriban említette először a minden ízében román gyártmányú katonai repülőgép forradalmi ötletét is.

Úton a nagy terv felé

Aztán a rideg háborús valóság igen hamar beköszöntött és a miniszter úgy érezte, lépni kell. Ezért leutazott Craiovára és meglátogatta a helyi repülőgépgyárat. Ahol igen szépen fogadták: egyenest a fővárosból rendeltek oda katonai gépeket, hogy szépen röpködjenek a miniszter úr tiszteletére. (Nem tehetünk róla, az ilyen attrakciókról egy másik, nehezen feledhető román Kondukátor gyárlátogatásai jutnak eszünkbe.)

Isten, segíts!

A találka legszebb párbeszéde a gyár egyik képviselője és a miniszter úr között zajlott, és így hangzik:

Képviselő: Várjuk, hogy repülhessünk az új géppel!

Miniszter úr: Isten, segíts!

Nos, ehhez nem sokat tehetünk hozzá. Maximum azt, amit a miniszter úr is elmondott kicsit később: „Itt időre és pénzre lesz szükségünk, hogy ezt a dolgot megcsinálhassuk.” (Isten segítségén kívül, persze.)

Na de milyen lesz az a gép?

Amiről – továbbra is eléggé homályosan – szó van, az időn, a pénzen és a Fennvalón túl (vagy innen): a nagy terv az, hogy Románia saját gyártmányú katonai repülőgéppel rukkol elő, valamikor a jövőben. Arra az újságírói kérdésre, hogy létezik-e egy konkrét terv a trikolór gépre, a miniszter országtervről, a hazai aeronautikai vállalatokkal folytatott sikeres tárgyalásokról, clusterekről beszélt, vagyis olyan profin eltérítette a választ, mint hollywoodi kommandósok a repülőt.

A még nem szárnyaló valóság

A konkrétumok szintje jóval kevésbé grandiózus: a craiovai repülőgépgyárnak jelenleg van egy szerződése a védelmi minisztériummal, melynek értelmében a saját gyártmányú, IAR-99 Șoim (Sólyom) elnevezésű katonai gyakorlógépeit (szám szerint tízet) korszerűsítik. A gépeket 2003 és 2008 között már korszerűsítették egyszer, akkor a MiG–21-esekre, de főleg amióta a MiG-eket a sorozatos balesetek okán kivonták a forgalomból, ismét korszerűsíteni kell őket, ezúttal F–16-osokra.

No és amit a sok beszédből ki lehet hámozni: ebből a Sólyomból szeretne Románia az orrától a farka végéig román katonai gépet építeni, amely természetesen nem csak gyakorlatozásra szolgálna. De hogy a szavakból mikor lesz valóság, senki sem tudja. Talán még a Jóisten sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.