Mérföldkő lehet a pénteki döntés, elképzelhető, hogy végleg leszerelik az 1962-ben gyártott, 1992-ben felújított repülő csotrogányokat.
A román hadsereg vezérkari főnöke, Daniel Petrescu tábornok döntése értelmében péntektől felfüggesztették a légierő MiG-21 LanceR típusú vadászgépeinek repülését.
A védelmi minisztérium közlése szerint a döntés azért született, mivel a szovjet gyártású MiG-21-esek, amelyek az izraeli technológiával való felújítás után a LanceR kiegészítő nevet kapták,
A döntés közvetlen előzménye, hogy három nappal ezelőtt a Călărași megyei Borcea légibázis egyik MiG-21-esének pilótája kisebb meghibásodást tapasztalt a gép futóművénél, de sikerült elhárítania az üzemzavart és biztonságban leszállt a Konstanca melletti Mihail Kogălniceanu bázison.
Ez az incidens valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárban a katonai illetékesek számára, miután március elején egy MiG-21 LanceR és a a keresésére küldött IAR Puma katonai helikopter is lezuhant Konstanca megyében. A kettős balesetben nyolcan haltak meg.
Egy évvel ezelőtt a Maros megyei Dedrád község határában csapódott a földbe egy MiG, a pilóta életben maradt, miután sikerült katapultálnia, de súlyosan megsérült. Azelőtt 2018-ban történt hasonló baleset a Borcea bázison, a pilóta meghalt.
A március eleji szerencsétlenség a 26. légi baleset Romániában 1990 óta, ebből húsz esetben MiG-21-es volt az érintett gép.
A román légierőnek mintegy 20 MiG-21-es LanceR-e van, a mostani döntés értelmében mind a földön maradnak.
az amerikai gyártmányú, felújított gépeket Portugáliától vásárolták néhány éve. A légierő most ezekkel végez majd járőrküldetéseket a román légtérben az Ukrajnában folyó háború miatt idevezényelt NATO-gépek támogatásával.
Tervben van további 32 darab F-16-os vásárlása Norvégiától, ennek a procedúráját most felgyorsították a védelmi minisztérium közlése szerint.
A következő nagy lépés az F-35-ös vadászok beszerzése lesz, de erre csak majd a norvég F-16-osok leszerelése után kerül sor.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.