Magyarország elintézte a keménykedő Andorrát, az örmények még százszázalékosak.
Visszavágott a négy évvel ezelőtti arcpirító vereségért Andorrának a magyar válogatott, amely Bundesliga-játékosainak többségét (Gulácsi, Orbán, Szoboszlai és Sallai) nélkülözve is türelmes és hatékony focival győzött. Az első gól csak közvetlenül szünet előtt jött, Fiola Attila fejesével, de a második félidő elején a csereként beállt Gazdag Dániel, majd Kleinheisler László is betalált a durván játszó hazaiaknak. Az andorraiak keménységét Kalmár Zsolt bánta, az első hírek szerint a térdsérülést szenvedő középpályás Európa-bajnoki szereplése is veszélybe került.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese így már zsinórban kilencedik veretlen mérkőzésén van túl, és egyelőre a második helyen áll selejtezőcsoportjában, ahol legközelebb Angliát fogadja szeptember 2-án. Előtte azonban még lesz a nyáron egy Európa-bajnokság, amelynek „halálcsoportjában” Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal játszanak Szalaiék.
Románia viszont már három meccs után elveszíteni látszik esélyeit, miután hiába fordítottak 0-1-ről Jerevánban, az utolsó öt percben kaptak még kettőt. A mérkőzést 4300 néző előtt játszották, az örmény járványhelyzet ugyanis lehetővé tette, hogy a stadion férőhelyeinek egyharmadát elfoglalhassák a szurkolók.
Ennél is nagyobb meglepetés a macedónok sikere Németországban – így a csoport első két helyén egyelőre Örményország és Észak-Macedónia áll.
Egyedül Izland sikere papírforma, a szigetország válogatottjában gólt szerzett a Kolozsvári CFR középpályása, Rúnar Már Sigurjónsson is.
Európai világbajnoki selejtezők, 3. forduló, I-csoport:
Andorra–Magyarország 1-4 (Pujol 90+3. – 11-esből, illetve Fiola 45+2., Gazdag 51., Kleinheisler 58., Nego 90.)
Anglia–Lengyelország 2-1 (Kane 19. – 11-esből, Maguire 85., illetve Moder 58.)
San Marino–Albánia 0-2 (Manaj 63., Uzuni 85.)
Az állás: 1. Anglia 9 pont, 2. Magyarország 7, 3. Albánia 6, 4. Lengyelország 4, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0
J-csoport
Örményország–Románia 3-2 (Szpercjan 56., Harojan 87., Barszegjan 89. – 11-esből, illetve Cicâldău 62., 72.)
Liechtenstein–Izland 1-4 (Frick 79., illetve Saevarsson 12., Bjarnason 45., Pálsson 78., Sigurjónsson 90+3. – 11-esből)
Németország–Észak-Macedónia 1-2 (Gündogan 63. – 11-esből, illetve Pandev 45+2., Elmasz 86.)
Az állás: 1. Örményország 9, 2. Észak-Macedónia 6, 3. Németország 6, 4. Románia 3, 5. Izland 3, 6. Liechtenstein 0.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.