Megkéseltek egy férfit a városközpontban, a szemtanúk inkább nevetgéltek és szurkoltak (VIDEÓval)

Déván történt az egyszerre szomorú és felháborító eset, fényes nappal.

Hirdetés

Egyezzünk meg abban, hogy nehéz jelzőt találni arra a jelenetre, ami Déva központjában történt szerdán délután, a városi kórház közelében: két férfi összeszólalkozott, majd egymásnak estek a járdán, aztán az egyik előkapott egy kést is, majd egy rövid kergetőzés után mellkason szúrta a másikat.

Na most képzeljék el, hogy a jelenetet több járókelő is nevetgélve végignézve, persze előkerültek a telefonok is, sőt, az egyik felvételen hallható, amint lelkesen biztatgatják a verekedős kedvükben lévő férfiakat, mintha valami bokszmeccset néznének.

A konfliktus úgy ért véget, hogy a megszúrt 48 éves férfit a sürgősségre szállították – a sérülése szerencsére nem életveszélyes –, a 38 éves késelőt pedig őrizetbe vették. A szemtanúk pedig igazán büszkék lehetnek magukra: emberségből alaposan levizsgáztak.

Hirdetés