// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Megkérték a románokat, hogy maradjanak Olaszországban – erre természetesen már ott hőbörögnak a határon Nagylaknál

// HIRDETÉS

A csendőrséget és a rendőrséget is be kellett vetni egyes forrófejű hazatérők lecsillapítására.

Miután többször is felkérték az Olaszországban élő – különösen pedig az ország koronavírus által leginkább érintett északi részében lakó – román állampolgárokat, hogy ne akarjanak hazatérni a bevezetett szigorú karantén elől, természetesen azonnal tömegek pakoltak össze és indultak el Románia felé.

A felkérés oka egyértelmű: ha esetleg megfertőződtek, akkor behurcolják az országba a vírust, és a családtagjaikat is megfertőzik, ez pedig az idősebb személyek esetében végzetes is lehet.

Ehhez képest Nagylaknál például jókora kocsisorok alakultak ki a belépő oldalon.

A várakozási idő mintegy 50 percesre nőtt, mivel a hatóságok mindenkit ellenőriznek, nyilatkozatot töltetnek ki vele arról, hogy merre járt, és hogy fertőzött-e, illetve az orvosok is ellenőrzik őket.

A helyzet miatt válságstábot hozott létre a kormány. Ludovic Orban miniszterelnök kedden késő este elmondta: a válságstáb feladata annak kidolgozása, hogyan lehet gördülékenyebbé tenni a határforgalmat.

Azokat egyébként, akik a legfertőzöttebb, úgymond vörös olaszországi övezetekből érkeznek, 14 napra karanténba zárják a határ menti megyékben, és alapos orvosi vizsgálatnak vetik alá őket.

Emiatt persze botrány van, és több esetben a csendőrséget és a rendőrséget is be kellett vetni a forrófejű hazatérők jobb belátásra térítése érdekében.

A Kiszombor-Nagycsanád határátkelőhelyen 12 román állampolgár próbált három olasz rendszámú gépkocsival belépni kedd délután Romániába. A mindegyikükkel kitöltetett nyilatkozatba azt írták, hogy az olaszországi Torinóból jönnek, de amikor megtudták, hogy 14 napra karanténba kell vonulniuk, megváltoztatták a nyilatkozatukat, és azt közölték, hogy Németországból érkeztek.

A határnál félreállított román állampolgárok ellenszegültek a román határrendészeknek, és követelték, hogy engedjék őket folytatni az útjukat. A határrendészeknek a rendőrség és csendőrség segítségét kellett kérniük a helyzet lecsillapítására.

Hasonló helyzet történt a Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőnél is. 23 Olaszországból érkező román állampolgár nem akarta elfogadni, hogy karanténba kell vonulnia. Őket is a csendőrség és a rendőrség segítségével tudták csak lecsillapítani. Ők később a karanténbeli körülmények ellen is lázadtak, ezért a hatóságok átvitték őket egy másik orvosi vesztegzárra kijelölt épületbe.

Olaszországból visszatérő románok egy csoportja elbarikádozta magát Nadab faluban, a karanténra kijelölt épületben, így a hatóságok nem tudják onnan kiemelni azt a férfit, akinek kedd este pozitív lett a koronavírus-tesztje.

És persze sok hazatérő román megpróbálja kijátszani az óvintézkedéseket. Olyanok is voltak, akik komppal áthajóztak Görögországba, és Görögországon, Bulgárián keresztül próbáltak hazajutni országukba, a határnál pedig azt nyilatkozták, hogy Görögországból jönnek.

Olaszországban egy nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt.

Mint ismert, Romániát különösen veszélyezteti, hogy Olaszország a koronavírus legfőbb európai gócpontja, hiszen a hivatalos adatok szerint 1,2 millió – valójában sokkal több – román él ott.

És most sokan közülük mindent megtesznek azért, hogy hazatérhessenek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.