// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Meggyűlhet Simion baja, már a legfőbb ügyészség is vizsgálódik a parlamentben okozott botrány miatt

// HIRDETÉS

Eközben a szenátus elnöke úgy véli, akiknek a rend fenntartása lett volna a feladatuk, nem tették a dolgukat.

FRISSITVE - A legfőbb ügyészség kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a sajtóban megjelent beszámolók alapján hivatalból büntetőeljárást indított George Simion ellen közhivatalt betöltő személy elleni erőszak és garázdaság gyanúja miatt.

Könnyen előfordulhat, hogy nem ússza meg egyszerű pénzbírsággal George Simion, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) társelnöke, hogy hétfőn délután a parlamentben nekirohant a szónoki pulpituson álló Virgil Popescu energiaügyi miniszternek, majd miután tolvajnak titulálta, a karját és hátulról a nyakát is megragadta.

A legfőbb ügyészség jelezte: hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Az ügyészek az ülésen készült felvételek alapján

azt vizsgálják, bűncselekménynek minősül-e Simion tette.

Ha fizikai agressziónak minősül, akkor hivatalos személy elleni erőszak miatt indulhat büntetőeljárás.

Eközben Florin Cîțu, a szenátus elnöke – aki egyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökeként Virgil Popescu „főnöke” is – arról beszélt, hogy szigorítani kell a házszabályt az ilyen incidensek megakadályozása, illetve szankcionálása érdekében, ezért a házbizottságban javaslatot is tesz a szigorításokra.

Egyben bírálta a parlament háznagyait, akiket a képviselők közül választanak, és az a feladatuk, hogy fenntartsák a rendet az üléseken.

Most azonban a szenátus elnöke szerint

nem tették a dolgukat, hiszen ki kellett volna vezetniük Simiont az ülésteremből.

Az ügyet Nicolae Ciucă miniszterelnök sem hagyta szó nélkül. Szerinte amit Simion tette, az gyalázatos, példátlan mélységbe süllyeszti a politikai párbeszéd színvonalát, és túllépi a politikai vélemény szabad kifejezésének határait.

Simion amúgy azt mondja: igaz, hogy bizonyos értelemben helytelenül cselekedett, de mivel tolvajnak tartja a minisztert, nem kér bocsánatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro