A szülinapi buliból tengerparti nyaralásra indultak, mentőkaraván indult utánuk. Tizenketten már biztosan fertőzöttek.
Egy Vaslui megyei házaspár úgy gondolta, hogy emlékezetessé teszi a felnőttkorba lépő gyermekük 18. születésnapját, és a járványügyi korlátozásokat semmibe véve, mintegy 40 fiatal részvételével bulit szerveztek. Már ezzel is óriási felelőtlenségről tettek tanúbizonyságot, de a ráadás az volt, hogy a buli után a meghívottak három csapatba verődve leruccantak a tengerpartra, ahol folytatták a szórakozást. Tették ezt annak ellenére, hogy akkor már többüknek a koronavírus-fertőzésre utaló tüneteik voltak, egy fiatal lány pedig már várta a tesztje eredményét.
Augusztus 1-jén utaztak Costineştire, rá két napra derült ki, hogy a lány – aki egyébként egy Vaslui megyei mentős gyermeke – fertőzött. Apja mentővel ment után, és miután felmérték az állapotát, a szülők kérésére otthoni elkülönítésbe helyezték. A lány egy kicsit sem szeppent meg amikor a sajtó arról kérdezte, hogy nem zavarja-e, hogy másokat is megfertőzhetett, mondván, ő is mástól kapta el.
Nem sokkal később egy másik fiatal lány koronavírus-tesztje is pozitív lett, ekkor már a Vaslui megyei közegészségügyi igazgatóság elkezdte megszervezni a Covid-19-gyanús fiatalok hazaszállítását. Az első 17 fős csapatból tíz fiatalról derült ki, hogy fertőzött, őket beutalták a bârladi kórházba. A többiek teszteredménye még nem érkezett meg.
A hatóságok váratlan nehézségekbe ütköztek a tengerparton maradt másik csapattal, akik közül 12-en egyszerűen nem volt hajlandóak beszállni a mentőautóba. Mivel nem voltak tüneteik, folytatni akarták a tengerparti nyaralást, csakhogy ez már nem volt egy választható lehetőség. Egyelőre házi karanténba helyezték őket, amíg meg nem érkeznek a teszteredmények.
A Vaslui megyei DSP most azon van, hogy beazonosítsa, kikkel érintkezett a 31 fiatal, illetve a házibulin résztvevő többi meghívott, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Lehet még fokozni a helyzet abszurditását: a fiatalok egy része feketén szállt meg két olyan villában, ahol semmilyen járványügyi óvintézkedést nem tartottak be. A két villa tulajdonosát egyenként 10 ezer lejre büntették, és egy ideig biztosan nem fogadhatnak vendégeket.
A Vaslui megyei DSP vezetője és Konstanca megye prefektusa is kiakadt, hogyan engedhették meg a szülők, hogy a fiatalok – akik közül többen még kiskorúak – a járvány ellenére csapatokba verődve bulizzanak, ráadásul úgy, hogy többen is rendelkeztek tünetekkel. Ha valaki észleli magán a betegség jeleit, elszigeteli magát más emberektől és megvárja a teszt eredményét, ez a felelős magatartás – emlékeztetnek.
Felfoghatatlan, hogy éppen egy mentős nem tartja be az alapvető előírásokat, veszélyeztetve ezzel saját lánya és lánya barátai egészségét. De a többi szülő is leszerepelt a felelősségteljesség terén.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.